Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2014. Április 24. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Keresztény fiatalok lendületben

Keresztény fiatalok lendületben

20 évvel ezelőtt egy magyar házaspár néhány fiatal és egy atya társaságában Ausztráliában járt, ahol először találkoztak az Antióchiával. Olyannyira megtetszett nekik, hogy haza is hozták és azóta százak aktív részvételével, országszerte összesen éppen 20 közösség tevékenykedik. Az Antióchia lényegéről és feladatáról a Szent Ferenc Antióchia két ifjú tagja, Bendes Rita és Sztakovics János nyilatkoztak a Rádió Orienten.

Az Antióchia a hatvanas években Amerikában alakult. Az antióchiai közösség 16-25 éves fiatalokból áll, akik önmaguktól szerveződnek, egymást szolgálják és próbálják hitelessé tenni modern századunkban is az Egyházat. A közösség plébániához kötődik, és mindig egy házaspár köré szerveződik, amely a szentségi házasság mintáját adja a fiataloknak. A fiatalok hetente egyszer imatalálkozó keretében találkoznak, amelyet mindig a közösség két tagja vezet. “Hétről hétre más fiatal készül valamilyen témával. Azt hivatott ez a bevezető szolgálni, hogy az adott ember hogyan éli meg a saját életében az adott témakört, hogy adja tovább a közösség számára” – mondja János. A témákat utána kiscsoportokban dolgozzák fel, majd közösen imádkoznak és énekelnek.

Az egyes antióchiai közösségekhez tartozó házaspárokat háttérszülőknek is nevezik, mert a fiatalok önmaguktól szerveződnek, egymással és egymásnak. Általában csak a nagyobb szervezési feladatokból veszik ki a részüket, szerepük elsősorban a jó példa. A közösségek félévente, tavasszal és ősszel ‘toboroznak’ új tagokat egy közösen szervezett hétvége alkalmával, amelyre ismerőseiket, barátaikat hívják meg. Ezen kétnapos rendezvények egyik legmeglepőbb, ám a fiatalok szerint is legfontosabb eleme az ölelés. “Ha eleinte ijesztő is az új ember számára az ölelés, legtöbben ezt hozzák ki a legnagyobb pozitívumként” – véli János, míg Rita az őszinteséget emeli ki: “Ezeken a hétvégéken nagyon őszinte közeg van ott köztünk, így könnyű megnyílni egymás felé. Általában olyan témákról beszélünk, amikkel a hétköznapokban egyáltalán nem foglalkozunk, mégis az élet fő kérdései.”

A közösségek elsősorban a katolikus fiataloknak jelenthetnek menedéket, de szívesen látnak bármilyen más kereső embert is. János szerint manapság nem az a fő probléma, hogy az emberek nem beszélnek Jézusról, hanem hogy tájékozatlanok: “Nem ismerik sem az egyházat, sem magát Jézust. Amit a médiából kapnak, nem sok pozitívumot rejt magában, és nem látják, hogy milyen a valódi egyház, milyen egy valódi fiatal keresztény.” Az Antióchia Hétvége keretében mód nyílik a mélyebb megismerésre, egymás és Isten tekintetében is. “Elsősorban egy hatalmas öleléssel várjuk az újonnan érkező embereket, hogy jól érezzék magukat, hogy közelebb kerüljenek Istenhez” – mondja János. A szombati estéken, amely a Kiengesztelődés estéje, mélyebb, hosszabb gyónásra is módjuk van a fiataloknak. Az antióchiások önmagukon keresztül próbálnak utat mutatni másoknak Istenhez.

Rita szerint bárki jól érezheti náluk magát, aki egy kicsit is nyitott a világ felé. “Nagyon sokat változtam mióta antióchiás vagyok. Sokat fejlődött a környezetemmel való kapcsolatom, családomhoz, Istenhez és önmagamhoz való viszonyom is” – mondja. János hasonlóan vélekedik, bár máshova helyezi hangsúlyokat: “Én úgy érzem, hogy együtt könnyebb. Látom, hogy hasonló korú fiatalok hasonló problémákkal, értékrenddel ott vannak, találkozunk és meg tudjuk beszélni a gondolatainkat és érzéseinket. Az ember mögött van egy közösség, egy biztos pont, egy biztos támasz.”

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére