Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2014. December 18. 13:51, csütörtök | Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós

Kovács Sanyi: Élvezetből autóztam

Kovács Sanyi: Élvezetből autóztam

Túl vagy a hétvégi FRT Kupán, ami számodra az év utolsó autóversenye volt a Mogul Csapattal.

Megosztanád a portálolvasókkal, hogy miként is sikerült abban a hidegben, úton tartani az Opel Astrát?

- Igen, ez így van.
Az idei év utolsó autóversenye volt az FRT-Kupasorozat, a Kiskunlacházi repülőtéren, december 14-én. Évzáró volt, de nem idényzáró.

Ez a pálya teljesen más vezetési technikát kíván, mint a Kakucsring-i, ez gyorsabb és technikásabb is.
Nagy lelkesedéssel készültem erre a versenyre is, mint ahogy az eddigiekre is, de ez mégis más volt. Itt a legeslegjobb formámat szerettem volna nyújtani. Az idő kedvezett nekünk, mivel száraz volt az időjárás, de hideg. Megtörtént az ideális gumik kiválasztása és felszerelése az Astrá-ra. Ezután megkezdtem a két edzőkörömet, ahol rögzítettem magamban a pálya felépítését és a nyomvonalát is.

Úgy gondolom, a mostani pálya az volt, ahol a gyorsaság mellett a nagyon pontos féktávoknak is nagy szerep jutott, különben hamar a gumifallal lehetett találkozni.

A bemenetek előtt volt lehetőség gumimelegítésre a boxutcában, ami vagy elég volt a rajtig, vagy nem, ha várnom kellett a sorban állásnál.

Az első mért körömben magamhoz képest jó időt sikerült mennem, a hideg gumik miatt voltak kisebb megcsúszásaim, amiket szépen korrigáltam. A másodikban igyekeztem tökéletesíteni az ideális íveket és pontosabb féktávokat venni, ezáltal a határaimat is feszegettem. A harmadik és negyedik körben végig határon autóztam, ami azt eredményezte, hogy a kocsim hátulja szépen járkált, de mindig sikerült megfognom és nem veszítettem időt ezáltal. Minden körömben magamhoz képest egyre jobb időket mentem, a határon autózással több másodperceket sikerült hoznom magamon az előző körökhöz képest. Az egész versenyen végig élvezetből autóztam és igyekeztem úgy a határon autózni, hogy a legtöbbet kihozzam magamból és az autómból is. Ez teljes mértékben sikerült is. A nap végén a Csapat Főnököm meg volt velem elégedve.

2014-ben FRT-n, Kakucsring Kupán, Pannónairingen gyűjtögetted a kilométereket abban a tudatban, hogy minél jobb gyorsasági autóversenyző váljon belőled.

Miként is értékeled a 2014-es évet?

- A 2014-es év júliusában a Kiskunlacházi FRT Rallye Kupasorozatban kezdődött az autóversenyzői karrierem, amikor bekerültem a Mogul Csapathoz pilótaként.
Ez volt az első bemutatkozásom is és egyben az első éles versenyem is, egy Kupás Astra volánja mögött. Magamhoz képest kiválóan vettem az akadályokat és teljesítettem a pályán. Minden körömben egyre jobb időket autóztam. A nap végén a Csapat Főnökömmel kiértékeltük a teljesítményemet és az volt a véleménye, hogy megvan a tehetségem a versenyzéshez, csak sok-sok tapasztalatra, tudásra és kilométerekre van szükségem a fejlődéshez, verseny körülmények között. Ezen a napon valóra vált életem legnagyobb álma. A következő hónapokban az FRT- Kupasorozatban indultam az Astra és az Opel Tigra volánja mögött. Október közepén két napos teszten voltunk az Opel Astra-val a Pannóniaringen, ahol sikerült esőben és száraz pályán is tesztelnem, összesen közel 700 verseny kilométert tettem meg. Novemberben és decemberben az FRT-n kívül a Kakucsring Kupán vettem részt az Astrával, ahol szintén jó eredményeket értem el és sikeresen megküzdöttem a különböző időjárási körülményekkel a pályán.

Összegezve a 6 hónapot, amit különböző versenypályákon, más-más időjárási körülmények között és két különböző típusú, lóerejű, de mégis hasonló felépítésű autókkal tettem meg, kiválóan sikerült az idei évem. Az első versenyemtől kezdve minden alkalommal látványosan fejlődtem, gyűjtöttem a kilométereket és a tapasztalatokat is. A dicséretek sem maradtak el a napok végén.

2015-ös terveidről, ha lehetne pár gondolatot hallani tőled.

- A 2015-ös évben a célom teljes mértékben az eddig megszerzett tapasztalataimnak, tudásomnak és a kilométereimnek a bővítése.
Újabb és újabb versenykihívások teljesítése. Az FRT-Kupán kívül szeretnék minél több autóversenyeken, teszteken részt venni, amik a tanulásomat és a fejlődésemet szolgálják.

A 2015-ös évben az első versenyem a Kiskunlacházi FRT Rallye Kupasorozatban lesz, január 10-én, folytatódik a versenyidényünk.

A nap végén volt egy rendhagyó díjkiosztó, ahol a második helyen végeztél. Minek apropójából volt ez?

- Nagy meglepetésben volt részünk a verseny díjkiosztójának a legelején.
A Mogul Csapatnak jelenleg 4 pilótája van. A Csapat Főnökünk, Fekete László, az éves komoly munkánkat értékelte és megajándékozott bennünket egy-egy Serleggel. A helyezések az alapján alakultak, hogy ki, mennyi ideje van a csapatban és ahhoz képest milyen mértékben fejlődött ezen idő alatt, ezek alapján érdemeltem ki idén év végén a dobogó második fokát és egy szép fényesen csillogó Serleget. Ez a gesztus óriási erőt és kitartást ad a következő évemhez.

Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen Csapat részese lehetek, ahol a Csapat Főnököm a legapróbb részletekig belemenve segíti a tanácsaival a felkészülésemet, a Szerelőim által az autók mindig időben ott vannak a pályákon, műszakilag átvizsgálva, felkészítve a versenyekre, a versenyek és a tesztek alkalmával mindenki a maximumot hozza ki magából. A csapattársaimmal is kiváló az összhang.

Nagyon köszönöm a Szüleimnek, hogy támogatnak a céljaim elérésében!
Köszönet Fekete Lászlónak, a Mogul Racing Team-nek, illetve a NIVO Motorsportnak, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egyre több lehetőséget kapok tőlük.
Köszönöm Turák Lászlónak, aki egyben a csapattársam és a legjobb barátom is, a sok biztatásokat, a sok-sok hasznos versenyzői tanácsokat.

Köszönet illeti meg Hajósi Hajóka Miklóst és Farkas Zoltánt a sok-sok fotókért, videókért, média háttereimért.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:46, szombat | Sport

Győzelemmel avatta fel az Alba Arénát a magyar jégkorong-válogatott

A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken.

2024. Április 20. 09:45, szombat | Sport

A Veszprém kilenc góllal nyerte meg a Szeged elleni rangadót

A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 36-27-re legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján.

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet