Hírek
2013. December 10. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
10 százalék alá csökkenhet az szja

A személyi jövedelemadó tíz százalék alá csökkentésével folytatódhat az adórendszer 2010-ben megkezdett átalakítása – mondta a Magyar Nemzetnek Pankucsi Zoltán. A szaktárca helyettes államtitkára szerint a korábbi, kétkulcsos rendszer többeket adócsalásra sarkallt, és a magas teher miatt kereshettek maguknak sokan más országban otthont.
Tíz százalék alá szeretné csökkenteni a személyi jövedelemadó egységes kulcsát a szaktárca – a kormányzati elképzelésről a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára beszélt a Magyar Nemzetnek. Pankucsi Zoltán azt mondta: az intézkedés szerepel az elkövetkező évek tervei között.
– Az előttünk álló két esztendőben bizonyosan sokat kell majd tenni a költségvetési hiány három százalék alatt tartásáért, de amint lehetőség lesz rá, megvalósul az újabb, jelentős adócsökkentés – fogalmazott a minisztériumi vezető. Hozzáfűzte: ha 2010 után, a világválság időszakában mód nyílt az egykulcsos, 16 százalékos adórendszer bevezetésére, és az ezzel együtt járó évi ötszázmilliárd forintos személyi jövedelemadó-csökkentésre, úgy az elkövetkező, a jelek szerint fellendülést hozó években is megvalósítható hasonló irányú lépés.
A helyettes államtitkár szerint a további adócsökkentés az eddigi intézkedések egyenes folytatásaként értelmezhető. Felidézte: 2010-ben a rendszer két kulcsot ismert, s érdemben nem támogatta a családok boldogulását.
Az akkori szisztéma túl sokat követelt a legálisan munkát vállalóktól, eközben tömegek előtt tárta szélesre az adócsalás kapuját. Az adóztatás jóformán csak arról szólt, hogy a bejelentett jövedelmekből a lehető legtöbb költségvetési bevételt sajtolják ki – fogalmazott Pankucsi Zoltán.
Mint mondta, a mostani kormány szakított ezzel a szemlélettel, s 2011-től olyan szabályrendszert vezetett be, amely a munka és a családok megbecsülésére épül, s hozzájárul a gazdasági növekedéshez. A szabályok jövőre tovább formálódnak: januártól a családi kedvezmény fel nem használt összegét a szülők az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékukból is levonhatják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:12, péntek | Belföld
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.
2025. Július 11. 09:11, péntek | Belföld
Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte mérséklődött, nagy területen meg is szűnt, felfrissült a vegetáció - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Július 11. 09:07, péntek | Belföld
Orbán Viktor: az Audi számunkra szívügy
Az Audi számunkra szívügy - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német óriásvállalat győri járműgyárának csütörtöki termelésindító ünnepségén.
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.