Hírek
2014. Augusztus 07. 05:00, csütörtök |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
50 év felett javasolják az aspirin szedését
A közékorú felnőtteknek tíz éven keresztül naponta kellene aspirint szedniük, ezzel több ezer szívbetegség vagy rák miatt bekövetkező halálozást lehetne megelőzni - vélik a tudósok akiknek legújabb tanulmányáról a The Telegraph számol be.
A naponta szedett aspirin a szakértők szerint a rákos megbetegedések egyharmadát megelőzheti, beleértve a bél, a torok és a gyomor daganatos megbetegedését. Természetesen a gyógyszer szedése csakis orvos tudtával történhet, a lehetséges mellékhatások - mint a vérzés - figyelembe vételével.
A mostani átfogó tanulmány megállapította, hogy bár némileg emelkedett a stroke, valamint a gyomorvérzés és a fekély kialakulásának kockázata, mégis az aspirin szedésének jótékony hatásai felülmúlták annak hátrányait. A kutatók úgy vélik a dohányzásról való leszokás és a fogyás utáni a rendszeresen szedett aspirin az, amivel a legtöbbet lehet tenni a rák megelőzése érdekében.
Mindazonáltal a gyógyszer tíz évnél további folyamatos szedését nem ajánlják, mert annak további jótékony hatása egyrészt még nem bizonyított, másrészt mert 70 éves kor fölött valóban magasabb a gyomorvérzés és egyéb mellékhatások kialakulásának kockázata.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára
2024. Május 15. 07:53, szerda | Életmód
Bemutatták G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyvét
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.