Hírek
2014. Április 11. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A CERN-ben kutatna tovább Pálinkás József

Idén májusban zárul az akadémiai ciklus, melynek végén Magyar Tudományos Akadémia Bizottsága új vezetőket választ.
A leköszönő MTA-elnök Pálinkás József elnök rádiónknak nyilatkozva értékelte az elmúlt hat év eredményeit, a Lendület-program keretében megvalósuló új kutatási programokat. Mint elmondta, az MTA vezetése után szívesen tanítana tovább a Debreceni Egyetemen, illetve részt venne a CERN-projekt kutatásaiban is.
2009 óta minden évben, egyre nagyobb támogatási összeggel hirdetik meg a Lendület programot, mely a kimagasló teljesítményű magyar kutatók hazahívásával és a fiatal tehetségek itthon tartásával biztosít lehetőséget kutatócsoportok megújítására. A magyar tudományosság megtartó ereje azon múlik, hogy a fiatal kutatóknak lesz-e lehetőségük itthon nemzetközi szintű teljesítményre – mutatott rá a tudós. A program ezt megfelelő anyagi és kutatási feltételek biztosításával kívánja elősegíteni. „Ez egy inspiráló verseny - magyarázta az elnök - melyben a pályázókat évente értékelik a döntéshozók. Eredményes három év után véglegesítik a kutatóközpontot, a sikertelen pályázók azonban visszakerülnek eredeti besorolásukba.”
Pálinkás a világ élvonalába tartozó tudományágként említette a magyar idegtudományt, mely az idei évben eddig példátlanul magas, 12 milliárd forintos kormányzati támogatásban részesült. A fizika területén elért tudományos eredményeinket világviszonylatban mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy 2012-ben a MTA Wigner Fizikai Kutatóintézete nyerte el a CERN pályázatát, így Európa vezető részecskefizikai kutatóintézete Budapesten létesítette első szintű kihelyezett adatközpontját. A tavalyi évben költözött új épületbe a MTA Természettudományi Kutatóközpontja, mely a szintén világszínvonalú gyógyszertani és matematikai kutatásoknak biztosít méltó helyet.
A tudományos kutatások, fejlesztések irányáról az akadémia vezetője elmondta, hogy a tudományos fejlődésből következő kutatások mellett egyre gyakoribb a megrendelésre történő kutatás. A végeredmény azonban ebben az esetben sem függhet a megrendelőtől, hanem csakis a tudomány eszközeivel megvizsgált valóságtól.
A 2012-es PISA felmérés kapcsán a MTA elnöke szomorúan állapította meg, hogy az eredmények rosszak, 200 gyerekből mindössze 3 teljesít a legjobb 6-os skálán, különösen a természettudományok terén. Hangsúlyozta, hogy „az oktatásban az inspirációnak és a kényszernek egyfajta egyensúlyát kell alkalmazni”. Az oktatás korszerűsítésének pedig jól átgondoltnak és lassúnak kell lennie, világos, teljesíthető követelményekkel, hogy eredményhez vezessen. Az újfajta rendszerű pedagógusképzésben alapkövetelménynek tekinti a szakmai és pedagógiai háttér azonos mértékű megteremtését, az oktatás és nevelés egyensúlyát. A teljesítmények javításához elengedhetetlen a tanárok megbecsülésének helyreállítása és munkájuk színvonalának mérése – jelentette ki a professzor.
Távlati céljairól szólva Pálinkás József a debreceni egyetem oktatói tevékenységének folytatása és a WIGNER-CERN projektben való részvétele mellett a közéletbe való visszatérés lehetőségéről így nyilatkozott: „ha azt látom, hogy szükség van az én tudásomra Magyarországnak, és hogy eredményt tudok elérni, akkor biztosan nem fogok elszaladni a kihívások elől.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.