„Nagyon boldog vagyok, őszintén megilletődve vettem át a díjat, és ez azért is csodálatos, mert príma primissima primadonna csak kevés van a világon” – mondta a december 6-án Príma Primissima díjat kapott Marton Éva operaénekes néhány nappal az átadás után a Rádió Orient stúdiójában. A legjobban az a hatalmas szimpátia lepte meg, amely az emberekből áradt felé. „Valami csodálatos az a reakció, amit a közönségtől kaptam, és amely egész pályám folyamán végig kísért”- osztotta meg érzéseit a világ egyik legkiemelkedőbb drámai szoprán énekesnője.

Budapesten született, egyszerű, de boldog gyermekkora volt, „nagyon nagy szabadságban élhettünk” – emlékezett vissza az egykori Bakács utcai kislány. Szülei sokat olvastak, talán ennek is köszönhető, hogy már fiatalon túljutott egy sor komoly irodalmi alkotáson. Sok szeretetet kapott szüleitől, akik meg tudták védeni „az akkori rossz világtól”, később pedig saját maga épített egy védőfalat önmaga köré, „nem engedtem, hogy átjárja lelkemet az a sok rettenetes dolog, ami történik a világban” - vallotta.

„Amióta gondolkodom, mindig énekes szerettem volna lenni” – emlékezett vissza Marton Éva. Tehetségét zeneileg képzett általános iskolai tanára fedezte fel, aki meglátta a benne lévő elszántságot is. Azonban pályája nem indult egyszerűen, ugyanis „szüleim nem voltak jó véleménnyel a színészetről” – mondta. A zeneakadémiára sem vették fel elsőre, „talán nem voltam még elég érett hozzá”, ám mivel a melléktárgyakból kiválóan vizsgázott, egy évvel később már sikeres felvételt nyert.

A tehetség a művész szerint több dologból tevődik össze: kitartásból, fegyelmezettségből és a tudás összegyűjtéséből „a hangomat Istentől kaptam, de a tehetségért meg kellett dolgoznom”. A célok eléréséhez szükség van példaképekre, akik segítik az orientálódást. A céltudatosság nem velünk születik, hanem életünk folyamán alakul ki. „Mindenkinek az a feladata egy életkoron túl, hogy formálja egyéniségét, a viselkedését”– vélekedett a Rádió Orient vendége.

Az első nagy elismerését a milánói Scalaban kapta, még pályája kezdetén, az Ezüst Rózsa díjat. E kitüntetést a legjobb debütánsnak adják. Ma is sokszor merít erőt ebből a fiatalkori élményből. Viszont a Corvin-láncot tartja élete legmeghatározóbb elismerésnek, mely által részévé vált egy olyan testületnek, melynek tagjai rendkívül értékes emberek.

A világ valamennyi jelentős színpadán megfordult,”ami számomra fontos helyszín volt, ott sikerült játszanom, és nem csak egy-egy alkalommal, hanem többször is, mindig visszavártak”. Élete egyik legemlékezetesebb pillanata, első átütő sikere volt a bécsi Staatsoperben, ahol a Turandotot énekelte José Carreras és Katia Ricciarelli társaságában a Harold Prince rendezte előadáson, Lorin Maazel vezénylete mellett. Életében végzetszerűnek tartja ugyanakkor Strauss Elektráját, amelyben pályája elején a legfiatalabb testvér, Khrüszothémisz szerepét énekelte, később eljátszhatta Élektrát a Bécsi Staatsoperben, vezényelt Claudio Abbado, Harry Kupfer rendezésében, majd végül pályája vége felé megkapta az anya szerepét Barcelonában, a Teatro del Liceu-ban. „Ezek olyan fenomén dolgok” – gondolt vissza sikereire a művésznő.

„Mindig közösségi ember voltam, nem lehet egyénként leélni az életet” – jelentette ki. Amíg azonban az operaházak színpadait járta, a közönség kicsit távol volt tőle - a zenekar mindig elválasztotta tőlük. Ma azonban már nincsen zenekari árok, közelebb kerülhetett az emberekhez, „borzasztóan élvezem ezt az új életemet, hogy szabadon sétálhatok az utcán, és az emberek megszólítanak” – ismerte el az énekes.

A „határtalan szeretet és szerelem, mely máig is tart” a kulcsa a hosszú házasságának. Férjével, akivel először, mint orvossal találkozott, közel 50 éve élnek boldogságban. „Nekem a férjem az apám, az anyám, a barátom, a gyermekeim apja, a társam, a szeretőm. Benne mindent megtalálok, amire egy embernek szüksége van.”

Az Istennel való kapcsolatáról is vallott a Rádió Orient vendége. „Minden fellépés előtt fohászkodtam” … 'Add a hangomat, én adom a szorgalmamat!” Amikor pedig imádkozik, mindig azt kéri: ”Drága Istenem, hordozz továbbra is tenyereden, csak nehogy széttárd, nehogy leejts!”

2005-ben kérték fel a Liszt Ferenc Zeneakadémia vezető tanári tisztére. Éppen akkor, amikor II. János Pál haláltusáját a televízióban lehetett követni. „Mélyen megérintett az a közösségi fájdalom” amit tapasztalt és a pápa utolsó szavai hallatán: ”Kövessetek engem!” döntötte el, hogy hazatér. „Istenem, én már annyi mindent megkaptam, mindenhol jártam, mindent learattam. De mit tudok én adni az embereknek?” - tette fel a kérdést.

Így hát feladták addigi életüket és hazaköltöztek Pestre, ahol a Zeneakadémia tanszékvezető tanára lett. Idén szeptembertől professor emeritaként oktatja a fiatal tehetségeket. „Addig tanítok, amíg szükség van rám. A tanítás csodálatos dolog, elmondani nem lehet, hogy milyen jó érzés!” – mondta el Marton Éva, a világ egyik legkiemelkedőbb drámai szopránja.