Hírek
2014. Január 15. 12:33, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
A magyar kultúra napja - Gála a Nemzeti Színházban
Hagyományteremtő szándékkal január 22-én, szerdán a magyar kultúra napján a nemzeti intézmények együtt ünnepelnek a Nemzeti Színházban.
A gálán a Csokonai Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Honvéd Művész Együttes, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Pécsi Balett, a Budapesti Operettszínház, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Cirkusz és Varieté, a Magyar Állami Operaház, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Cantate vegyes kara és a Nemzeti Színház produkcióit láthatják majd - olvasható a teátrum honlapján.
Mint írják, a gála érdekessége, hogy a fellépők nemcsak saját produkcióikkal érkeznek, hanem egymás előadásában is részt vesznek, így a Debreceni Csokonai Színház kórusát a Szegedi Szimfonikusok kísérik majd. Dukay Barnabás Monódia tenor hangra János evangéliumának szövegére című művéhez kifejezetten erre az alkalomra készített koreográfiát Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója.
Az ünnepi gálára korlátozott számban jegyet vásárolhatnak az érdeklődők - áll a teátrum honlapján.
A Nemzeti Színházban a nagyszínpadi gála mellett a magyar kultúra napján a Kaszás Attila Teremben a Vidnyánszky Attila rendezte Tudod, hogy nincs bocsánat című produkció látható: Földes László Hobo József Attila verseit adja elő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
2026. Január 12. 07:37, hétfő | Belföld
MÁV-csoport: tavaly 179 közösségi közlekedésben dolgozót bántalmaztak
2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben.
2026. Január 12. 07:36, hétfő | Belföld
Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön
Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog.
