Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2013. Október 15. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Áder: Magyarország ekkora dicséretet még nem kapott

Áder: Magyarország ekkora dicséretet még nem kapott

Diplomáciai sikerként értékelte Áder János köztársasági elnök a napokban Budapesten megrendezett Víz Világtalálkozót, amely szerinte elérte célját és még inkább rávilágította a figyelmet a víz problémakörére. Víz témájában, az ENSZ szervezésében közel 40 éve nem volt ilyen súlyú találkozó – mondta Áder János, a közszolgálati televízió műsorában a Világtalálkozó után.

Kisebb tanácskozások voltak ugyan korábban, de ez a kérdés mintha a szén-dioxid-kibocsátás, az üvegházhatás problémájánál kisebb figyelmet kapott volna, ezért is javasolta tavaly nyáron Rióban a magyar államfő, hogy ezzel a kérdéssel is foglalkozni kellene. Az elmúlt évtizedek ENSZ-tanulmányaiban ugyanis riasztó adatok sorjáznak: naponta 10 ezer öt évnél fiatalabb gyermek hal meg, mert szennyezett vizet fogyasztott, a világ kórházi ágyainak felén pedig olyan betegeket gyógyítanak, akik a szennyezett víz terjesztette betegségek miatt kerültek oda – figyelmeztetett a köztársasági elnök. Súlyos szociális, egészségügyi, ellátási, környezetvédelmi, ipari, mezőgazdasági, sőt, politikai kérdésekről van tehát szó, egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy a következő nagy háborúk a víz birtoklásáért folynak majd, sőt, folynak már ma is – tette hozzá Áder János.

Ma a Föld vízkészletének csak egy nagyon kis része hozzáférhető, ráadásul ezt is igen nagy erővel szennyezi el az emberiség. A fejlődő világban a szennyvíz 90 százaléka tisztítatlanul kerül a folyókba, tavakba, és már vannak olyan területek, ahol teljesen kipusztult a folyók élővilága, ráadásul a szennyezett folyók szennyezik a vízbázist is, ami nehezíti az emberek ellátását, de még a mezőgazdasági, ipari hasznosítást is. A víz tisztítása eközben egyre drágább lesz, ami egyre súlyosabb gazdasági, politikai, ellátási problémákat jelent a kormányok számára, az emberek egy része pedig elindul a tiszta víz után. Ez már most is súlyos migrációs feszültségeket okoz, és Európát is hamarosan érinteni fogja, ráadásul a népességrobbanás miatt - ha a folyamatot nem sikerül megfordítani – 20-30 év múlva az emberiség kétharmada olyan helyen él, ahol megoldhatatlan problémát jelent majd a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz biztosítása.

Magyarország felszíni vizeinek 95 százaléka a határon túlról érkezik, ami egyfajta kiszolgáltatottságot jelent – hívta fel a figyelmet Áder János. Szlovák szomszédunkkal már hosszú ideje vitatkozunk a Szigetköz vízellátásáról, látunk fotókat a Régi-Duna kiszáradt mederágairól, régóta tart a a polémia a Drávára tervezett vízi erőművekről, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a Dráva-medencében meghúzódó édesvízkincset, de elég a verespataki ciánszennyezésre vagy a kolontári vörösiszap-katasztrófára gondolni – emlékeztetett Áder János. Arról nem is beszélve – tette hozzá – hogy nemcsak a felszíni, de a felszín alatti vizeket is elszennyezhetjük, ez pedig akár dédunokáink vízellátását is veszélyeztetheti – tette hozzá. A legolcsóbb védekezés a megelőzés, nem elszennyezni a folyókat és tavakat, ha pedig ez mégis megtörtént a legmodernebb technikákat kell alkalmazni, hogy minél kevesebb további környezeti terhelést okozzunk. Márpedig Magyarország az ilyen innovációk terén élen jár, ezeket terjeszteni kell, bemutatni a nagyvilágnak, és ha erre van lehetőség, üzletet is csinálni belőlük – hangsúlyozta Áder János.

A most elfogadott „Budapesti nyilatkozatról” Áder János azt mondta, a dokumentum megszületése önmagában komoly diplomáciai siker, hiszen sokkal markánsabban hívja fel a figyelmet ezekre a problémákra, mint a korábbi deklarációk. Önmagában már az is siker, hogy idejött az ENSZ-főtitkár, az UNESCO főigazgatója is, és mindkettőjükkel sikerült négyszemközt is tárgyalni – hangsúlyozta a magyar államfő. Áder János kiemelte azt is, hogy mindketten azt mondták, első helyen szeretnék napirenden szerepeltetni ezt a kérdést, Ban Ki Mun azt is bejelentette: jövő szeptemberben New York-ban hívna össze egy ilyen konferenciát, 2015-re pedig szeretne elfogadtatni az ENSZ-szel egy fenntartható fejlődési célokat megfogalmazó dokumentumot. Ennek a munkának fontos állomása a „Budapesti nyilatkozat” – emelte ki a köztársasági elnök.

Az államfő hangsúlyozta azt is, hogy új megközelítésre van szükség a vízügyi ágazatban. Nem lehet önmagában csak a vízellátásról, vízbiztonságról beszélni, de beszélni kell a szennyvíztisztításról, az osztott vízgyűjtő területeken lévő problémák (vízkivétel, vízkezelés) közös (alvízi, felvízi) megoldásáról is. Ezek a kérdések már ma is háborús konfliktusokat érlelnek, így a komplex kezelésnek a mainál jóval nagyobb hangsúlyt kell kapnia – figyelmeztetett Áder János. A politika szintje alatt is komoly szemléletváltozásra van szükség, a vállalkozóktól egészen a hétköznapi emberig, és gondolkodni kell azon is, hogyan csökkenthető kevesebb vízigényű növényekkel, újabb technológiákkal a mezőgazdaság vízigénye, úgy, hogy az élelmiszer-ellátás biztosított maradjon – tette hozzá.

A legfontosabb kérdés persze az, hogy ki állja majd a számlát – mondta Áder János. Az biztos, hogy egyedül, helyi szinten az országok ezeket a kérdéseket nem tudják, esetleg nem is akarják megválaszolni, ezért is fontos, hogy az ENSZ jelezze: a problémákat csak nemzetközi összefogás oldhatja meg. Ma még nagyon sok politikus a szőnyeg alá söpri, tologatja maga előtt a környezetvédelem ügyét, mára azonban a 24. órában vagyunk, dörömbölni kell, hogy nagy a baj, és még nagyobb lesz néhány év múlva – fogalmazott az államfő. Ezért is volt fontos és mindenekelőtt újszerű, hogy Budapesten először tudósok, politikusok, civil szervezetek, a vízügyi ipar képviselői együtt gondolkodhattak a megoldáson. Persze, mindenki a saját érvrendszerét próbálta megértetni a többiekkel, de előtte vagy utána hallhatta a többiek szempontjait is – emelte ki Áder János. Hozzátette: nem emlékszik arra, hogy Magyarország valaha is ilyen dicséretet kapott volna, mint most az ENSZ főtitkárától, ENSZ-nagykövetünk pedig ma már megkerülhetetlen tényezője a nemzetközi vízügyi grémiumoknak, politikusok kérik a segítségét. A komoly tapasztalatokkal rendelkező Magyarország vízügyi tudása ma már nemzetközi szinten is nagy mértékben felértékelődött, a világ számos pontján magyar emberek oktatnak, kutatnak, és erősítik tovább a magyar vízipar tudományos hátterét, a magyar vízipari szakemberek munkáját pedig a világ egyre több pontján veszik igénybe – hangsúlyozta Áder János államfő, melyről a hirado.hu számolt be.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;