Hírek
2014. Június 18. 10:01, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Adócsaló bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat
Több száz millió forintos adócsalással vádol a Csongrád Megyei Főügyészség egy mártélyi vállalkozót és társait, köztük egy szegedi ügyvédet – tájékoztatta a vádhatóság szóvivője szerdán az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, hogy a vád szerint a vállalkozó 2008 és 2011 között az általa, illetve megbízottai által irányított cégek könyvelésében felhasznált fiktív számlák segítségével 127 millió forint forgalmi adót igényelt vissza jogosulatlanul, 310 millió forint visszaigénylésére pedig kísérletet tett, de ezt már az adóhatóság munkatársai meghiúsították.
A vádhatóság szerint a bűncselekmény-sorozatban a vállalkozó mellett részt vett házastársa, valamint egy ismert magyarországi gazdasági társaság gazdasági és pénzügyi vezetője is. A bűnszervezet nemcsak az állami költségvetésnek, hanem a gazdasági társaságnak is kárt okozott, mintegy 215 millió forint értékben.
A bűnszervezethez kapcsolódott egy szegedi ügyvéd is, aki egyrészt a gazdasági társaságok fantomizálásában segédkezett, esetenként pedig képviselője is volt a cégek köré telepített off-shore társaságoknak. A fantomizálási folyamat végén a gazdasági társaságok ukrán állampolgárokhoz kerültek.
A főügyészség a bűnszervezetben részt vevő vádlottakat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással és csalással, valamint közokirat-hamisítással, az ügyvédet pedig kilenc rendbeli közokirat-hamisítással vádolja. A bűnszervezet tevékenységében közreműködő három vádlottra fegyházbüntetés kiszabását indítványozták, a feltételes szabadság lehetőségének kizárásával, az ügyvédre pedig felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és foglalkozástól eltiltást javasol – tudatta a szóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek
Felszámolták a budakeszi droglabort
Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.
2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő
Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.
2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek
Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.
