Hírek
2023. Június 09. 13:31, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Agrárminiszter: Már most látszanak a pozitív hatásai a kötelező bolti akcióknak
Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették be, már most látszanak a nagyon pozitív eredményei a kötelező bolti akcióknak - mondta az agrárminiszter pénteken a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
Nagy István a videóban, amelyben kérdésekre válaszolt, azt mondta, hogy az áruházak az intézkedést nem teherként élik meg, hanem versenylehetőségként.
Eredménynek nevezte azt is, hogy nemcsak 20 terméknél vezetik be a kötelező akciózást, hanem sokkal többnél vásárló és vevőcsalogatóként.
"Fantasztikus dolog ez, hiszen a versenyt használjuk arra, hogy meg tudjuk védeni a vásárlókat a drágulástól. Az a felelősségérzet, hogy a magyar kormányra mindig számíthatnak a vásárlók, számíthatnak a magyar emberek, ez most is bebizonyosodott" - fogalmazott Nagy István.
Hozzátette, hogy a élelmiszer árának inflációja az elhibázott brüsszeli szankciók, illetve a szomszédban zajló háború miatt emelkedett, ezért kellett a kormánynak intézkednie. Korábban bevezették az árstopokat, az ársapkákat, mert az embereket mindig meg kell védeni azoktól a hatásoktól, amelyek negatívan érintik őket.
Arról, hogy mi okozta az élelmiszer-inflációt és hogyan alakulnak az árak, azt mondta, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar az elmúlt években nagyon nagy "próbatételeknek" volt kitéve. Ezek között megemlítette a koronavírus-járványt, a "történelmi mértékű" aszályt és a háborút.
Kifejtette: a háború szankciós politikával járt, ami energiaválságot okozott, így sokkal drágább lett a műtrágya, és alapjaiban változott meg az addig megszokott menetrend.
Nagy István jelezte: januárban megtört ennek az élelmiszer-inflációnak az íve és azóta fokozatosan - hónapról-hónapra - csökken.
Arra a kérdésre, hogy meddig marad érvényben az ukrán gabona tilalma, azt válaszolta, hogy ezt első lépőcsőben június 5-ig engedélyezték, majd egy hosszabb határidőt tűztek ki célul, mindaddig, míg az aratásnak vége nem lesz, addig biztosítani kell, hogy a raktárak kiürüljenek, legyen helye a magyar gabonának is a betározáshoz.
A miniszter hangsúlyozta, hogy szigorúan ellenőriznek minden egyes "gabonatételt", és találtak is vegyszerrel, GMO-val szennyezett gabonát.
Hozzátette: nem fordulhat elő, hogy ezek forgalomba kerüljenek az országban, mert a magyar fogyasztóknak "tartozunk azzal a felelősséggel, hogy csak minőségi termék kerülhet az asztalukra".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
