Városlista
2025. szeptember 8, hétfő - Mária

Hírek

2018. Március 12. 07:32, hétfő | Bulvár
Forrás: mti

Az Időcsavar sem tudta legyőzni a Fekete Párducot

Az Időcsavar sem tudta legyőzni a Fekete Párducot

A Disney új fantasy sci-fije, az Időcsavar sem tudta legyőzni az észak-amerikai hétvégi mozis sikerlistát négy hete uraló Fekete Párducot - írta a Variety.com iparági becslésekre hivatkozva vasárnap.

A szintén Disney-tulajdonú Marvel fekete szuperhősfilmjére 41,1 millió dollár (12,8 milliárd forint) értékben váltottak jegyet a hétvégén. A film ezzel 24 nap alatt 562 millió dollárt hozott, ami minden idők hetedik legnagyobb jegyárbevétele Észak-Amerikában.

A 2015-ben bemutatott Star Wars: Az ébredő Erő óta ez az első film, amelyik négy egymás utáni hétvégén vezeti a mozis toplistát.

Az Időcsavar 33,5 millió dolláros bevétellel nyitott, ami nagyjából megfelelt a Disney várakozásainak. A családi közönség érdeklődésén múlik, behozza-e 100 milliónál is nagyobb forgatási költségeit a film.

Madeleine L'Engle 1962-ben írt fantasy sci-fije nyomán Ava DuVernay rendezte a filmet, melyet zömmel női szereposztása és produkciós csapata miatt is nagy érdeklődés övezett. Sztárjai között látható Reese Witherspoon és Oprah Winfrey is.

Ez az első hétvége a Variety szakértői szerint, amikor a toplista első és második helyére is olyan film került, amelyik rendezője és főbb szereplői is afroamerikaiak.

Az Aviron stúdió Hívatlanok 2: Éjjeli préda című horrorjára - amely a 2008-as Hívatlanok folytatása - nyitó hétvégéjén 10,5 millió dollár értékben váltottak jegyet, ez a harmadik helyhez volt elég.

A negyedik helyet Jennifer Lawrence Vörös veréb című thrillere szerezte meg, második hétvégéjén 8,2 millió dollárt hozott, ami 52 százalékos visszaesést jelent. A film az első tíz napban 31 millió dolláros jegyárbevételt produkált.

A Jason Bateman és Rachel McAdams főszereplésével forgatott Éjszakai játék című komédia 7.9 millió dolláros hétvégével végzett az ötödik helyen.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár

Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára

Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét

2025. Szeptember 07. 08:44, vasárnap | Bulvár

A legígéretesebb fiatal színésznek járó díjat nyerte el Velencében Enyedi Ildikó filmjének szereplője

A legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat nyerte el a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének szereplője, Luna Wedler svájci színésző.

2025. Szeptember 06. 09:10, szombat | Bulvár

Négy díjat nyert Velencében Enyedi Ildikó filmje, a Csendes barát

A világpremierje napján, pénteken egyből négy díjat Enyedi Ildikó filmje, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Csendes barát a 82. Velencei Filmfesztiválon - közölte a filmintézet pénteken az MTI-vel.

2025. Szeptember 04. 07:49, csütörtök | Bulvár

A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta

A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta szerdán Budapesten.