Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2012. Január 24. 13:13, kedd | Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI

Bíróság előtt a gyújtogató asszony

Bíróság előtt a gyújtogató asszony

Előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolja a megyei ügyészség azt az 58 éves nőt, aki tavaly márciusban tüzet okozott egy kisvárdai társasházban.

A büntetőperben kedden tartott tárgyalást a Nyíregyházi Törvényszék.

A vádirat szerint a nő és élettársa kapcsolata az után romlott meg, miután a férfi találkozott korábbi szerelmével, s nem ment vissza élettársához. A vádlott 2011. március 5-én összepakolta a férfi ruháit, majd azokat az egyik kisvárdai társasházban élő barátnő lakásához vitte, a ruhacsomót a bejárati ajtó elé tette és meggyújtotta.

A sűrű füst elárasztotta a társasház második és harmadik emeletét, nagyobb tűz azonban nem keletkezett. A lakásban tartózkodó asszonyt enyhe fokú füstmérgezéssel szállították kórházba, a szintén a lakásban lévő férfi, illetve a ház többi lakója nem szorult ellátásra.

A vádlottat előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen, sok embert veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. Az asszony beismerő vallomást tett, tettét féltékenységgel indokolta. A tárgyalás tanúk meghallgatásával február 28-án folytatódik a Nyíregyházi Törvényszéken.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.