Hírek
2019. Szeptember 03. 10:36, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Életfogytiglant kért az ügyészség terrorizmus miatt Haszan F. ellen
Terrorizmus és emberiesség elleni bűntett miatt vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség kedden Haszan F. ellen, aki a vádirat szerint az Iszlám Állam (IÁ) tagjaként több embert megölt 2015 májusában Homsban
– közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel. Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy a márciusban kitoloncolás közben Magyarországon elfogott 27 éves szír férfi az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka volt. Feladatai közé többek között a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése és fenntartása, a szervezet uralta területek lakosságának kivégzésekkel, kínzásokkal való megfélemlítése és a szervezethez nem csatlakozó emberek megbüntetése, megsemmisítése volt.
2015 májusában a szíriai Homs tartomány egyik városát, al Shoknit kellett elfoglalnia, az ottani, céljaikkal nem azonosuló emberekről pedig "halállistát" kellett készítenie. A lista végrehajtásáért - az IÁ felsőbb vezetésének jóváhagyása után - a vádlott és fegyveres osztaga volt felelős - tette hozzá.
A vádirat szerint al Shokni főterén egy társával közösen lefejezte a település imámját, amiről - a megfélemlítés fokozásáért - egy ismeretlen társuk később nyilvánosságra hozott egy felvételt is, valamint arra kényszerítettek a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait - nőket és gyerekeket is -, hogy nézzék végig a kivégzést, és kérjenek bocsánatot életben hagyásukért cserébe.
Az ezt követő napokban a városban legkevesebb 25 embert, köztük nőket és gyermekeket öltek meg. Haszan F. legalább két ember kivégzésében személyesen is részt vett, egy embert pedig pisztollyal lőtt le - írta a főügyész.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség Haszan F. ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt emelt vádat, és tényleges életfogytiglani szabadságvesztést indítványozott a Fővárosi Törvényszéknél. Az üggyel összefüggő bűncselekmények miatt az ügyészség másik nyomozást is folytat, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
A közlemény szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség március óta 29 órában hallgatta ki gyanúsítottként Haszan F.-et. Magyarországon kívül Máltán és Belgiumban tíz tanút - köztük szemtanúkat - is kihallgattak.
Az Európai Unió több tagállamára - Máltára, Belgiumra és Görögországra is kiterjedő - nyomozás elindításában a Terrorelhárítási Központ is közreműködött - ismertette a részleteket a főügyész. A tagállamok bűnügyi hatóságai közötti együttműködést a hágai székhelyű Eurojust magyar nemzeti tagja koordinálta, az ő közreműködésnek köszönhetően összesen tizenöt jogsegélykérelem keretében bizonyítékokat szereztek be. A külföldi nyomozásban különösen a máltai rendőrség és bíróság, valamint a belga és görög rendőrség működött közre, az együttműködés során az Eurojust belga, görög és máltai nemzeti tagja is jelentős segítséget nyújtott - ismertette Ibolya Tibor.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
