Hírek
2018. November 27. 09:01, kedd | Sport
Ezüstérem az I. Nyíregyháza Rally-n
Élete második ORB futamán van túl Dudás Gergő, akinek Szabó Krisztián diktálta ismét az itinert, mint a Mecsek Ralin. Gergőt faggatom az I. Nyíregyháza Rallye (túlélő túra) után.
2018 második ORB futamán vagy túl. Jól sejtem, hogy örülsz a navigátoroddal, hogy átgurultatok a céldobogón?
- Teljes mértékben, nagyon boldogok voltunk az utolsó gyorsasági szakasz után. Nem kis falat volt nekem ez a verseny. Rallye2-ben hozzá voltunk szokva a 80-90 kilométeres versenyekhez, ehhez képest Nyíregyházán 209 kilométert versenyeztünk, nehéz körülmények között.
Az első megmérettetés a Kossuth téri rajtceremónia után várt rátok, ahol egyből kategória harmadik hellyel nyitottatok. Miként sikerült így végig találnotok a Szuperspeciálon?
- A délutáni pályajáráson fantasztikusnak ígérkezett ez a belvárosi gyorsasági. Örültünk, hogy végre nem gumikat kell kerülgetni, de sajnos a köd közbeszólt. Sok mindent nem lehetett látni 10-20 méter volt a látótávolságunk, ami nehezítette a dolgunkat, de nagyon tetszett még így is. Egy hibát vétettünk, az egyik visszafordítóban beforogtunk, ezt leszámítva minden rendben volt.

Szombaton nyolc gyors volt rátok mérve. Miként sikerült abszolválnotok?
- Kalandokkal teli nap volt. Sajnos az ötödik kilométernél egy jobbos kanyarban lévő rönkhöz túl közel húztam az autót és összetörte a felninket, amit egyből egy defekt követett.
Reménykedtünk, hogy le tudunk jutni kerékcsere nélkül a gyorsasági szakaszról, de sajnos a tempós egyenesekben szétrobbant a felnink és muszáj volt kereket cserélnünk.
Emellett egész nap turbónyomás problémával szenvedtünk és a köd sem könnyítette meg a dolgunkat. Nagyon sajnáltuk, hogy az utolsó körben a mádi gyorsasági elmaradt. Szerintem mindenkinek a kedvence lett ez a gyors.
Vasárnap se jutott kevesebb nektek a pályákból, és küzdelmekből, mint előző nap. Rögös volt az út a céldobogóig?
- Vasárnap a külön rajtengedély miatt hátul indultunk, ezért aznap négyszer előztünk, mivel valakit mindig utol értünk, ez sajnos mindkét nap hátráltatott minket.
Sikerült négy defektet összehoznunk vasárnap és sajnos a mádi szakaszon a szervónk is elment. Nagyon jó körön voltunk Mádon, így nagyon csalódottak voltunk emiatt a szakasz miatt.

Ha újra rajtolhatnál, mit tennél másként?
- Semmit. Rengeteget tanultunk, és kellettek ezek a negatív események hozzá, hogy ennyire sok mindent éljünk át egy verseny alatt.
209 versenykilométer, több mint két óra egy Mitsubishi EVO IX.-ben Krisztiánnal, jó pár perc a szervizben, gyűjtőben és még több idő az etapokon. Ez volt jellemző az I. Nyíregyháza ralitokra. Mennyire voltatok boldogok a célban, hogy is értékeled a versenyeteket?
- Természetesen boldogok voltunk, hogy célba kormányoztunk az EVO-t. Sok tapasztalatot és versenykilométert gyűjtöttünk. Egyre jobban megismerjük egymást a versenytársakkal, aminek nagyon örülök.
Végül hogy is sikerült nektek az I. Nyíregyháza Rallye?
- Hatalmas küzdelmek árán sikerült a kategória 2. helyen célba érnünk az I. Nyíregyháza Rallye-n. Küzdelmes versenyen vagyunk túl és örültünk, amikor átgurultunk a céldobogón.
Legközelebb a Mikulás, vagy a Szilveszter Ralin láthatunk?
- A Mikulás Rallyen fogunk indulni. Szeretném megtapasztalni, milyen a laza talajon közlekedni a Mitsubishivel.

Köszönöm a segítséget és a támogatást Tiánnak és a szervizcsapatnak, családomnak, valamint szurkolóinknak a kitartó biztatás!
Partnereink segítségét köszönjük: CloneGsm, Well Done, Prometric Test Center, Stage light theatre szociális szövetkezet, DepArt Productions Nonprofit Kft., Ticket shop Hungary, Bakerlit Multi Art Center, Üvegkalmár, Dream-Light - Theatre Bt, 383 the kopjary water, Multi Copy.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 01. 07:24, hétfő | Sport
Las Vegas-i Nagydíj - Verstappen nyert, Norris a vb-cím küszöbén
2025. November 29. 09:19, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Fölényes debreceni siker a keleti rangadón
A listavezető Debrecen 3-0-ra győzött a Nyíregyháza vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 15. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2025. November 28. 07:26, péntek | Sport
Európa-liga - Bravúros ferencvárosi döntetlen Isztambulban
2025. November 27. 07:42, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlaié az újabb vereséget elkönyvelő Liverpool 500. gólja
Szoboszlai Dominik gólja ellenére a Liverpool 4-1-re kikapott szerdán a vendég PSV Eindhoventől a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának ötödik fordulójában.
