Városlista
2020. július 7, kedd - Appolónia

Hírek

2019. November 03. 18:21, vasárnap | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Fogasy: Már csak egy kis fejfájás maradt

Fogasy: Már csak egy kis fejfájás maradt

Sikeresen felépült Fogasy Gergely és Berendi Dávid is a Nova Gorica Rallyn elszenvedett balesetből. Fogasy szerint már csak egy kis fejfájás maradt a hirtelen lassulásból, de félelemérzet nincs bennük.

A Mitropa Kupa bajnoki címvédői a sorozat második helyén álltak a szlovén verseny előtt, ám mivel azon a futamon kiestek és a két hátralévő versenyen sem tudtak rajthoz állni, a címvédés lehetősége elúszott.

Végül Fogasy a pilóták bajnokságában az ötödik, Berendi pedig a navigátorok között a harmadik helyen végzett.

„Köszönjük szépen, már sokkal jobban vagyunk – kezdte Fogasy. – Nekem maradt még időnként egy kis fejfájás, de az is múlóban van. Nagyon sok jó kívánságot kaptunk, amit ezúton is köszönünk szépen.

Az autóról sajnos ugyanez nem mondható el, a hátsó differenciálmű és a komputer kivételével semmit sem lehet használni belőle.

Nagyon szerettük volna megvédeni a Mitropa Kupa bajnoki címünket, úgy gondolom, hogy erre reális esélyünk is volt, de ez az év most így alakult.

Sajnos a munkám miatt nem tudtam annyira a versenyzésre koncentrálni az idén, mint szerettem volna. Sokszor előfordult, hogy még a verseny helyszínén is dolgoztam. Ez egy kicsit frusztrált és inkább emiatt érzem azt, hogy a tavalyi szezonunk jobb volt.

Az idén viszont egy fantasztikus autóval mehettünk, fantasztikus csapatban és nagyon jó versenyeken vettünk részt, sok pozitív élményünk van.

Hogy jövőre mi lesz a folytatás, még nem tudom megmondani, de szívesen mennénk még egy szezont a Mitropa Kupában.“

A Mitropa Kupa, pilóták 2019-es végeredménye
1. Hermann Gassner jr. 306 pont
2. Hermann Gassner 290 pont
3. Klausz Kristóf 279 pont
4. Rok Turk 234 pont
5. Fogasy Gergely 233 pont

A Mitropa Kupa, navigátorok 2019-es végeredménye
1. Karin Thannhauser 299 pont
2. Ursula Mayrhofer 284 pont
3. Berendi Dávid 239 pont
4. Blanka Kacin 238 pont
5. Juhász Zsolt 225 pont

A Fogasy–Berendi páros 2019-es eredményei
Rebenland Rali (Ausztria): kiestek
Lavanttal Rali (Ausztria): Mitropa Kupa 3., abszolút 8.
Opatija Rali (Horvátország): Mitropa Kupa 2., abszolút 4.
Velenje Rali (Szlovénia): Mitropa Kupa 4., abszolút 5.
Baranya Kupa (Magyarország): Mitropa Kupa 2., abszolút 4.
Nova Gorica Rali (Szlovénia): kiestek

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2020. Július 03. 08:07, péntek | Sport

Kiderült, hogy ki a legértékesebb magyar sportoló - TOPLISTA

A Forbes magazin magyar kiadásának felmérése alapján továbbra is, immár hatodik éve a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló.

2020. Június 27. 05:00, szombat | Sport

Rally: Az első gyorsot behúztuk

Az első gyorsot megnyerték Dudás Gergőék, aztán sokáig harmadik helyen voltak.

2020. Június 26. 06:07, péntek | Sport

Csomós Mixi: A rajt előtt aláírtuk volna a végeredményt

Az East Motorsport Kft párosa, Csomós Mixi és Nagy Attila már az első idei tesztversenyén letette a névjegyét a kemény R5-ös mezőnyben.

2020. Június 17. 06:08, szerda | Sport

Újabb értékes körök

Számos újabb értékes kört teljesített a GRT két fiatal újonca a csapat legújabb versenytechnikáival a múlt héten a Hungaroringen az MNASZ Autós Gyorsasági Szakág dupla tesztnapján.