Hírek
2018. Január 18. 19:21, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Folytatódott és egész évben tart a karcagi álbróker pere

Újabb sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódott a karcagi álbróker, Dobrai Sándorné ellen indított per csütörtökön a Szolnoki Törvényszéken.
A tavaly novemberben kezdődött eljárás várhatóan az év végéig tart, még tanúk sorát idézik bíróság elé a nagyszabású csalássorozat tárgyalására.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tavaly június 9-én 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és a számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat Dobrai Sándorné ellen. A vádirat szerint az asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. vezetőjeként a cég tizenöt éves működése alatt az ügyfeleit tévedésbe ejtve 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott.
A médiában Bróker Marcsiként emlegetett 64 éves nő 1999 nyarától 2015 tavaszáig kínált kedvező pénzügyi befektetési lehetőséget ügyfeleinek, elsősorban Karcagon és környékén. Akik éltek az ajánlattal, azokkal cége nevében szerződést kötött, és vállalta, hogy az átutalt vagy átadott pénzeket havi 1-1,75 százalékos hozamot garantálva pénzintézeteknél köti majd le. Dobrai Sándorné azonban megtévesztette ügyfeleit, mert az utazásszervezésre és valutaváltásra alapított Kun-Mediátornak nem volt engedélye erre a szolgáltatásra, és az akkori gazdasági, pénzügyi viszonyok között nem is volt reális esély az ígért hozam elérésére.
A szájhagyomány útján jó üzletasszonynak tartott Dobrai Sándorné az ügyfelektől átvett pénzt nem helyezte el pénzintézeteknél, hanem saját és családja életvitelének költségeire fordította, valamint - fenntartva a jó üzletmenet látszatát - ügyfelei egy részének kifizetésére használta fel.
A vádlott még nem tett vallomást, de a váddal kapcsolatban tett észrevételében kifogásolta a nyomozóhatóság munkáját: véleménye szerint nem az igazság kiderítése volt a céljuk, csak az, hogy minél hamarabb lezárják az ügyet. Elmondta, bízik abban, hogy a bírósági eljárásban kiderül az ártatlansága, mert lehet, hogy hibázott, de bűnt nem akart elkövetni. Csupán végezte a napi tevékenységét, próbált minél több nyereséges tranzakciót végrehajtani, teljesíteni a cég által vállalt kötelezettségeket - állította.
Az ügyben a vádirat 1700, a nyomozati anyag pedig 60 ezer oldalt tesz ki. A bíróság elé idézendő tanúk száma több mint kétszáz, eddig a tizedüket hallgatták meg, az elsőfokú ítélet 2018 végére várható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.