Városlista
2019. január 23, szerda - Zelma

Hírek

2019. Január 06. 08:21, vasárnap | Kék hírek
Forrás: poice.hu

Két trükkös csaló egy autóban

Két trükkös csaló egy autóban

Az egyik férfi üzleti tartozásra, a másik férfi balesetokozásra hivatkozva próbált meg pénzt kicsalni egy újpesti és egy kispesti idős asszonytól.

A zuglói rendőrök január 2-án délelőtt Budapest XIV. kerületében, a Róna utcában igazoltattak egy autóst és annak utasát. A járőrök az autóban több olyan eszközt találtak, amely bűncselekmény elkövetésére alkalmas, illetve egy korábbi grafika, valamint fotó alapján két trükkös csalót véltek felfedezni a két férfiban, ezért őket bűncselekmény gyanúja miatt előállították.

Az újpesti nyomozók megállapították, hogy a 36 éves budapesti P. Ottó azonos azzal a személlyel, aki még 2018. december 13-án felhívott egy IV. kerületi idős asszonyt, majd a gyermekének kiadva magát készpénzt és ékszereket csalt ki tőle arra hivatkozva, hogy megverték egy tartozás miatt.

Az autóban utazó másik férfi, a 64 éves aszódi P. Sándor tavaly december 15-én szintén hasonló bűncselekményt követett el a XIX. kerületben. A csaló az idős asszony unokájaként mutatkozott be, majd elmondta, hogy balesetet okozott, azonban ha fizet, akkor nem lesz rendőrségi ügy belőle. Az idős asszony levitte a pénzt, hogy átadja a férfinak, de az egyik szomszédja határozott fellépésének köszönhetően nem adta át, és P. Sándor elmenekült a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói P. Sándort csalás vétség kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói csalás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként P. Ottót, akit ezután őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság január 4-én elrendelt.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Január 23. 10:31, szerda | Kék hírek

Harminc liter ginát találtak két férfinál Vácon

Kábítószer-kereskedelem bűntettével vádol két váci férfit a járási ügyészség. A lefoglalt drogok – nagyrészt úgynevezett gina – több ezer adagra elegendő.

2019. Január 22. 09:57, kedd | Kék hírek

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Táton

Életét vesztette Táton egy férfi, akit a rendőrök éppen igazságügyi elmeszakértői vizsgálatra akartak elővezetni - olvasható a rendőrség honlapján.

2019. Január 19. 14:47, szombat | Kék hírek

Hason szúrta és elmenekült, vádat emelnek ellene

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

2019. Január 18. 15:06, péntek | Kék hírek

Így törte be a kirakatot és lopott négy mobilt - VIDEÓ

Nemcsak a lopással gyanúsítható kecskeméti férfit, hanem az orgazdát is elfogták egy nap alatt a rendőrök.