Városlista
2025. november 15, szombat - Albert, Lipót

Hírek

2014. Május 17. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Kevesebbet kereshetnek a polgármesterek

Kevesebbet kereshetnek a polgármesterek

Nem feltétlenül lesz tolongás a kistelepülések polgármesteri címéért az őszi önkormányzati választásokon, az önkormányzati törvény módosítása értelmében ugyanis akár háromszoros különbség is lehet a megyei jogú városok és a kistelepülések vezetőinek fizetése között - írja a Napi Gazdaság.

A Belügyminisztérium korábban azzal magyarázta a bértábla változását, hogy a helyhatóságoktól több feladat az államhoz került, így a polgármestereknek is kevesebb dolguk lesz. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint azonban az érvelés nem állja meg a helyét, hiszen az iskolákat átvette ugyan az állam, de az önkormányzatok új feladatokat is kaptak: a rendvédelmet, közfoglalkoztatást, kéményseprést.

A főállású polgármesterek díjazása jelenleg a lakosság számától függően bruttó 270 ezer és 638 ezer forint között van, a 38 650 forint illetményalap legalacsonyabb szorzószáma 7 – az ezernél kevesebb lakosú települések esetében – a legmagasabb pedig 16,5.

Az ősztől hatályba lépő módosítás értelmében az 500-nál kevesebb lakosú települések első embere a helyettes államtitkár illetményének 20 százalékát keresi majd, ami bruttó 149 ezer forint. A lakosságszámtól függően a százalékarány legfeljebb 80 százalék lehet, azaz a 30 ezer lakos feletti város esetében a polgármester fizetése 598 ezer forint. Schmidt szerint, ha a polgármesterek és a jegyzők fizetését csökkentik, a polgármesteri hivatalokban mindenkinek kevesebb lesz a fizetése, így az ügyintézők bére a minimálbérnél áll majd meg.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 15. 08:36, szombat | Belföld

A nemzeti konzultáció kitöltését kéri a miniszterelnök

Most még időben vagyunk, elmondhatjuk a véleményünket a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal háborús gazdasági terveiről - véli Orbán Viktor.

2025. November 14. 07:32, péntek | Belföld

Február 28-ig meghosszabbítják és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben.

2025. November 14. 07:30, péntek | Belföld

Gulyás Gergely: a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről

A kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, amely részletekben történik majd - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.