Hírek
2014. November 06. 09:55, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Néhány órán belül három helyen robbantottak Egyiptomban, halottak
Néhány órán belül három robbantásos merényletet követtek el Egyiptomban, legkevesebb három ember életét vesztette, tizenöten pedig megsebesültek - jelentette csütörtökön az egyiptomi sajtó.
A korai órákban két házi készítésű robbanószerkezet lépett működésbe Kairóban, az egyik a főváros északkeleti részén, az el-Kubba elnöki palota közelében, a második pedig az el-Marg metróállomáson. Az államfő által csak ritkán felkeresett palota közelében elkövetett robbantásban egy nő könnyebb sérüléseket szenvedett, a metrómegállóban ketten sebesültek meg.
Szerda késő este egy vonaton elhelyezett bomba legkevesebb három ember halálát okozta az északi el-Menúfíja tartományban. A detonációban tizenkét ember sérült meg, sokan súlyosan. Az al-Ahrám című napilap internetes oldalán öt halálos áldozatról írt. Az állami televízió szerint az utasok két robbanószerkezetet találtak a vagonokon, és ezt jelentették is a biztonsági erőknek, amint a vonat beérkezett Menúf város pályaudvarára. A vonat kiürítése még folyamatban volt, amikor az egyik bomba felrobbant. A halottak között volt két rendőr is.
Mohamed Murszi iszlamista elnök tavaly nyári megbuktatása óta Egyiptomban újra felerősödött a különböző terrorcsoportok tevékenysége, és támadásaik célpontjában legtöbbször a biztonsági erők tagjai állnak. Az utóbbi év egyik legvéresebb kimenetelű robbantásos merényletét október 24-én követték el a Sínai-félsziget északkeleti részén, a Gázai övezet melletti határvidéken. A támadásban harminckét katona vesztette életét, több tucat pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik