Hírek
2014. Március 01. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nem futnak a pénzük után a cégek
Egyik lakossági gázszolgáltató sem kezdte el a korábbiaknál szigorúbban vizsgálni a lehetséges lopásokat, annak ellenére, hogy ősz óta az ebből keletkező veszteségüket nem számolja el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal indokolt költségként. Az ágazatnak ez évi mintegy tíz és fél milliárd forint veszteség - írja a Magyar Nemzet.
Úgy látszik, nem „fáj” a hazai gázszolgáltató cégeknek túlzottan, hogy tavaly óta már nem számolhatják el indokolt költségként a csöveken keletkező hálózati veszteséget, amely döntő többségében lopásokból keletkezik. A Magyar Nemzet körképéből az derült ki, hogy emiatt egyik társaság sem lépett fel a korábbiaknál erőteljesebben a szabálytalan vételezések ellen.
A Főgáznál a lap megkeresésére elmondták, a társaság nem indított semmilyen külön akciót amiatt, mert az ármeghatározásnál a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nem veszi figyelembe a hálózati veszteséget. A szolgáltató nem tudott arra vonatkozó adatot közölni, hogy a szabálytalan vételezések felderítésére mennyit költött tavaly, de rögzítették, az ellenőrzések során átlagosan 3,5 százalékban találnak lopásgyanús eseteket.
Az E.ON korábban is és jelenleg is nagy hangsúlyt helyezett a hálózati veszteség csökkentésére, beruházásokkal és ellenőrzésekkel mérsékeljük mind a műszaki hibákat, mind a fogyasztói beavatkozásokat – közölték a Magyar Nemzet a német hátterű gázszolgáltatónál. A cég adatai szerint 2013-ban mintegy 20 ezer ellenőrzést végeztek, és ennek során 1266 alkalommal derítettek fel szabálytalan vételezést, tehát a kiszállások 6,3 százaléka eredményesnek bizonyult. Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője kiemelte, a hálózati veszteség a társaság elosztási területein eléri az elfogyasztott gázmennyiség 1,9 százalékát. Hozzátette, az E.ON-nál közel 250-en dolgoznak e területen, ha az áramszolgáltatással együtt nézzük.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld
Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 08:31, vasárnap | Belföld
Csézy is csatlakozott a Tiszához
Hatalmas örömmel jelentem be, hogy Csézy lesz a TISZA képviselőjelöltje a mezőkövesdi központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es választókerületben - írta ki Facebook-oldalára Magyar Péter.
