Hírek
2013. Június 19. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Ingyen kaphatnak állami ingatlanokat az önkormányzatok
Több mint ezer használaton kívüli ingatlant ad át az állam ingyenesen az önkormányzatoknak. Erről az év végéig kell szerződést kötniük a helyhatóságoknak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel. A Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezte törvénymódosítást hétfőn 275 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.
A térítésmentes átadás feltétele, hogy az önkormányzatoknak tizenöt éven át kötelező feladataikra kell használniuk az ingatlanokat, önként vállalt feladatokra pedig csak kérelem esetén, egyedi elbírálás alapján használhatják azokat.
A helyhatóságoknak emellett határozatot kell hozniuk arról, hogy a területükön található mely ingatlanokra tartanak igényt, és fel kell becsültetniük azok értékét. A programban csak azok a települések vehetnek részt, amelyeknek nincs köztartozásuk.
A törvény mellékletében felsorolt ingatlanok között 17 olyan sportlétesítmény is szerepel, amely önkormányzati telken, PPP-beruházásban épült, ám ezen szerződések felmondásával tavaly állami tulajdonba került.
A jogszabály értelmében ugyancsak térítésmentesen juthat hozzá a korábban igényelt ingatlanokhoz a Római Katolikus Egyház, a Zirci Ciszterci Apátság és a Magyar Cserkészszövetség. Emellett a törvény a Nemzeti Eszközkezelőnek is juttat ingatlanokat, hogy azokkal a nehéz helyzetbe jutott devizahiteleseket segítse a szervezet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
