Hírek
2013. Január 15. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Komoly változások lesznek a transzferár szabályozásában
Komoly változások lesznek a transzferár szabályozásában,ahogy a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet hivatalosan elfogadja a transzferár-szabályozással kapcsolatos új irányelvet – ezt mondta a Világgazdaságnak Szmicsek Sándor, a Mazars adópartnere.
Az irányelvet várhatóan idén vagy 2014-ben publikálják majd. Célja, hogy az egyes országok adóhatóságai ne eltérő módon szabályozzák a transzferárak megállapítását, annak érdekében, hogy ne alakuljon ki kettős adóztatási helyzet. Az eddigi direktívák azonban még nem tisztázták az immateriális jószágok szabályozását. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy ez egy nagyon bonyolult kérdéskör, amiben nem könnyű egyezségre jutni a tagországoknak. Nehéz megállapítani a szokásos piaci árát egy know-hownak, egy védett jognak vagy egy trademarknak.
Szmicsek Sándor szerint már az irányelv első megfogalmazása nagy meglepetéseket okozott szakmai körökben, mert sokkal több helyen határoz meg az OECD immateriális jószágot, mint azt korábban feltételezték. Eddig a multinacionális vállalatok értékteremtési láncában jellemzően csak egy ponton jelentek meg az immateriális javak. Az új megközelítés szerint az értékteremtés majdnem minden fázisában felmerülhet immateriális jószág. A vállalatcsoportokon belüli tranzakciók több mint ötven százalékához kapcsolódhat valamilyen módon immateriális jószág, továbbá nemcsak a központban, hanem az egyes országokban is keletkezhetnek immateriális javak pusztán azzal, hogy ott marketing tevékenységet folytatnak, hogy az adott országban megismertessék vagy még ismertebbé tegyék ezeket a jogokat.
A lap információi szerint Magyarországon 2013-ban várhatóan külön transzferár-ellenőrzést vezet be az adóhatóság. A kérdés fontosságát jelzi, hogy a transzferárazás többé nem az általános ellenőrzés része lesz, hanem egy külön ellenőrzés típus. Ez feltételezhetően változásokat jelent majd a NAV belső szervezeti felépítésében is, akár egy erre szakosodott főosztály is létrejöhet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
