Hírek
2024. December 23. 09:07, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Premier League - Szoboszlai remeklésével a Liverpool könnyedén legyőzte a Tottenhamet
Szoboszlai Dominik egy-egy góllal és gólpasszal járult hozzá az éllovas Liverpool 6-3-as sikeréhez a Tottenham Hotspur vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A magyar válogatott csapatkapitány, aki végigjátszotta a találkozót, nagy kedvvel futballozott, a Vörösök legtöbb akciójából tevékenyen kivette a részét. Az első félidő hosszabbításában úgy volt eredményes, hogy az előre ívelt labdát ő csúsztatta Mohamed Szalahnak, aki aztán visszapasszolta neki, Szoboszlai pedig ziccerben a kapus lábai között passzolt a kapuba, ezzel 3-1-es vezetéshez juttatva a csapatát.
A második játékrészben 4-1-es előnynél hasonlóan önzetlenül szolgálta ki az egyiptomi csatárt, aki közelről nem is hibázott.
A 24 éves Szoboszlai, aki ezúttal támadóként kapott szerepet, további két liverpooli gólban is benne volt: a másodiknál egy bal oldali beadás után próbált kapura fejelni, de egy védőről felperdült a labda, amelyet aztán így az argentin válogatottal világbajnok Alexis Mac Allister fejelt a londoniak kapujába, a negyediknél pedig közeli lövését a gólvonalról tisztázta az egyik hazai védő, a kipattanót pedig Szalah továbbította a kapuba.
A szeptember 14-e, azaz 21 tétmérkőzés óta veretlen Liverpool az egész meccsen hatalmas fölényben volt, megérdemelten tett szert 5-1-es vezetésre, s bár utána a londoniak 5-3-ra felzárkóztak, a hatodik vendéggól végleg lezárta az egyoldalú, de rendkívül élvezetes összecsapást. Szalah mellett a kolumbiai Luis Diaz is duplázott.
Az idegenben egyedüliként továbbra is veretlen Vörösök sikerükkel már négy ponttal vezetik a tabellát a Chelsea előtt, ráadásul eggyel kevesebb mérkőzést játszottak közvetlen riválisuknál.
Premier League, 17. forduló:
Tottenham Hotspur-Liverpool FC 3-6 (1-3)
korábban:
Everton-Chelsea 0-0
Fulham-Southampton 0-0
Leicester City-Wolverhampton Wanderers 0-3 (0-3)
Manchester United-Bournemouth 0-3 (0-1)
szombaton játszották:
Brentford-Nottingham Forest 0-2 (0-1)
Ipswich Town-Newcastle United 0-4 (0-3)
West Ham United-Brighton 1-1 (0-0)
Crystal Palace-Arsenal 1-5 (1-3)
Aston Villa-Manchester City 2-1 (1-0)
A tabella:
1. Liverpool 16 37-16 39 pont
2. Chelsea 17 37-19 35
3. Arsenal 17 34-16 33
4. Nottingham Forest 17 23-19 31
5. Bournemouth 17 27-21 28
6. Aston Villa 17 26-26 28
7. Manchester City 17 29-25 27
8. Newcastle United 17 27-21 26
9. Fulham 17 24-22 25
10. Brighton 17 27-26 25
11. Tottenham Hotspur 17 39-25 23
12. Brentford 17 32-32 23
13. Manchester United 17 21-22 22
14. West Ham United 17 22-30 20
15. Everton 16 14-21 16
16. Crystal Palace 17 18-26 16
17. Leicester City 17 21-37 14
18. Wolverhampton Wanderers 17 27-40 12
19. Ipswich 17 16-32 12
20. Southampton 17 11-36 6
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 12:00, kedd | Sport
Magyar-kazah - Nagy potenciállal rendelkező fiatalok lépnek pályára a kazahok ellen
Az a prioritás, hogy a finnekkel szembeni meccs utolsó 20 percében történtek ne ismétlődjenek meg kedden a kazahok elleni mérkőzésen
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
