Hírek
2014. Február 04. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Tartanak a jövőtől a fiatalok

A magyar fiatalok öt legfőbb problémája – sorrendben – a bizonytalan jövő, a munkanélküliség, a létbizonytalanság, a céltalanság és a pénztelenség – derül ki a Kutatópont által vezetett Magyar Ifjúság 2012 kutatásból. A felmérés 15-29 évesekre reprezentatív mintán, 8 ezer fő megkérdezésével zajlott.
A négyévente elvégzett kutatás 2012-ben lehetőséget adott arra, hogy a fiatalok kifejtsék a véleményüket arról, mit éreznek korosztályuk legégetőbb problémájának. A felsoroltak között az egzisztenciális gondok és a jövő bizonytalanságára utaló félelmek vezetnek: markánsan kiemelkednek a létbizonytalansággal (22 százalék említette) a pénztelenséggel, az elszegényedéssel (16 százalék említette), valamint a munkanélküliséggel, elhelyezkedési nehézségekkel (25 százalék említette) összefüggő aggodalmak. „Az öt legégetőbb probléma közé nem került be a drog: ez a hatodik helyre csúszott, az alkohol pedig a tizedikre. A sorrendből jól látszik, hogy a fiatalok leginkább a jövőbeli boldogulásuk miatt aggódnak” – mondta Székely Levente, a Kutatópont kutatási igazgatója, a felmérés vezetője.
Szoros összefüggés mutatkozik az említett problémák és a kérdezettek lakóhelye között: a létbizonytalanság érzete a megyei jogú városokban érte el a legmagasabb értéket, a kilátástalan jövőtől leginkább a városban élők tartanak, míg a községekben élők számára a munkanélküliség jelenti a legnagyobb problémát. A fiatalok végzettsége alapján eltérés látszik a problémák megítélésében. Az egyetemisták körében kiugróan magas azok aránya, akik a céltalanságot és a munkanélküliséget azonosítják az ifjúság legégetőbb problémájaként, míg a drogok és az alkohol említése a legfeljebb 8 osztályt végzettek körében a legmagasabb. A létbizonytalanság említése a szakmunkásképző bizonyítvánnyal rendelkezők esetében kiugró.
A felmérés rávilágított arra is, hogy a gazdasági helyzet értékelésekor, mind a múltra, mind a jövőre vonatkozó megközelítésben döntően negatív válaszok vannak túlsúlyban a fiatalok körében. A válaszadók rendkívül negatívan értékelik az elmúlt 10 évben lezajlott gazdasági folyamatokat. A megkérdezettek háromnegyede úgy válaszolt, hogy a helyzet – szerintük – romlott, miközben minden tizedik fiatal érezte úgy, hogy nem változott, és csupán minden századik válaszolta azt, hogy a gazdasági helyzet javult.
A fiatalok, mind a gazdasági, mind a saját életszínvonaluk jövőbeni alakulására vonatkozóan is borúlátóak: 58 százalékuk szerint a gazdaság teljesítménye romlani fog, 18 százalékuk szerint nem változik, és alig 7 százalékuk vár javulást. A saját családjuk anyagi helyzetéről 51 százalék vélekedik negatívan, 23 százalék szerint nem változik, míg 9 százalékuk szerint a helyzet javulni fog. Figyelemre méltó azonban, hogy a jelenlegi életszínvonalával a megkérdezett fiatalok csupán 17 százaléka elégedetlen, 39 százalékuk bizonytalan, míg 44 százalékuk elégedett – derül ki a Magyar Ifjúság 2012 kutatásból.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:03, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter: ma durva nap lesz Luxembourgban
2025. Október 20. 08:00, hétfő | Belföld
Rétvári Bence: a teljesítményarányos bérezéssel már 6000 tanár keresete emelkedett egymillió forint fölé
A teljesítményarányos bérezéssel már 6000 tanár keresete emelkedett egymillió forint fölé - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
2025. Október 20. 07:59, hétfő | Belföld
Felhős, de enyhe idő várható a héten
Jellemzően felhős, olykor esős, szeles, de az átlagosnál enyhébb idő várható a héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már 20 Celsius-fok körül alakul és szerdától a hajnali fagyok is megszűnnek.
2025. Október 19. 08:59, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: