Hírek
2018. Január 30. 13:02, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Több mint négyszáz kiló marihuána miatt ítéltek el két holland férfit Szegeden

Jogerősen tíz év börtönnel, illetve tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden két holland férfit,
akik több mint négyszáz kilogramm marihuánát próbáltak 2015-ben Albániából Magyarországon keresztül a hazájukba szállítani.
A táblabíróság, amely kábítószer különösen jelentős mennyiségre elkövetett birtoklásának bűntettében találta bűnösnek a két férfit, döntésével súlyosította az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által kiszabott nyolc év, illetve hét év börtönbüntetést.
A vádlottak 2014-2015 fordulóján ismerkedtek meg a hazájukban. A másodrendű vádlott rávette magánfuvarozó társaságot működtető társát arra, hogy Albániából 30 ezer euró ellenében marihuánát vigyen Magyarországon keresztül Hollandiába. A szállításhoz használt nyerges vontatót a fuvarozó lízingelte, a hűtős félpótkocsit pedig a másodrendű vádlott szerezte. A félpótkocsi padlólemezének hőszigetelését eltávolították, ott 2200 literes rejtekhelyet alakítottak ki.
A vádlottak a kábítószer szállításának leplezésére egy legális nemzetközi fuvart szerveztek Varsóból a koszovói Peje városba. 2015. február 6-ára le is szállítottak egy csokoládészállítmányt Lengyelországból Koszovóba. A másodrendű vádlott utasítása alapján társa a kamionnal Albániába, Tiranába ment, és a pótkocsit egy benzinkútnál hagyta. Néhány óra múlva visszamentek, időközben a rejtekhelyet feltöltötték kábítószerrel.
A másodrendű vádlott repülővel ment Budapestre, miközben társa közúton indult el. A férfi február 11-én jelentkezett belépésre a röszkei autópálya-határátkelőhelyen, ahol röntgenberendezéssel vizsgálták át a kamiont és megtalálták a drogszállítmányt. A rejtekhelyen 410 csomagban 417,2 kilogramm marihuána volt, amelynek teljes hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának csaknem harmincnyolcszorosa.
A jelenleg 37 éves elsőrendű vádlott a bűnösségére is kiterjedő, részletes beismerő vallomást tett. A másodrendű vádlottat távollétében ítélték el, ő csak írásban nyilatkozott, és tagadta bűnösségét.
Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a kábítószer hatalmas - a hasonló ügyeket gyakran tárgyaló táblabíróság történetében is a legnagyobb - mennyisége tette szükségessé a büntetések súlyosítását, amellett, hogy az ítélőtábla a másodrendű vádlott cselekményét bűnsegély helyett felbujtásnak minősítette.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.