Hírek
2014. Március 11. 05:00, kedd |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Új adatbázis készül a dizájnerdrogokról
Magyar és szerb igazságügyi szakemberek egy új projektben közösen igyekeznek hatékonyabbá tenni a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények üldözését – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Varga Tibor igazságügyi vegyész szakértő elmondta, fontos, hogy elkészüljön egy olyan adatbázis, amely tartalmazza az új anyagokat, a vizsgálati eredményeket pedig megosztják a szerb nemzeti bűnügyi szakértői központ újvidéki regionális részlegével.
A kábítószerpiacon megjelenő új anyagok, dizájnerdrogok, pszichoaktív hatóanyagok azonosítását végzik a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Szegedi Regionális Kábítószer-vizsgáló Laboratóriumában – ismertette a projekt részleteit Varga Tibor igazságügyi vegyész szakértő. Mint mondta: évente 450-500 ügyben rendeli ki őket a nyomozóhatóság.
Az ügyek nagyjából harmadában, felében új pszichoaktív anyagokkal találkoznak a klasszikus kábítószerekkel szemben – hívta fel a figyelmet.
A szakértő kiemelte: fontos, hogy elkészüljön egy olyan adatbázis, amely tartalmazza az új anyagokat, a vizsgálati eredményeket pedig megosztják a szerb nemzeti bűnügyi szakértői központ újvidéki regionális részlegével.
A projekt kifejezetten az új anyagokra irányul, hiszen egyre inkább újabb vegyületek jelennek meg a feketepiacon – emelte ki. A projekt végén elkészülő adatbázis az Európai Unió egész területén segíti majd a szakemberek munkáját – jegyezte meg Varga Tibor. Minderről a hirado.hu ad tájékoztatást.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára
2024. Május 15. 07:53, szerda | Életmód
Bemutatták G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyvét
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.