Sárvári tűzoltók is segítenek Győrnél
Szolgálaton kívüli hivatásos tűzoltók indultak csütörtök délután Győrbe, akik előreláthatólag Nagybajcson segítenek majd a Duna menti védekezési munkálatokban.
Segítséget nyújtott a rászoruló gyermekeknek a Sága
A Sága Foods Zrt. második alkalommal, immár arany fokozatú támogatóként vesz részt az Élelmiszerbank adományozóinak népes táborában.
Sárvár egy napra az egészség fővárosa volt
Adománygyűjtés - egy kicsit másként! Május 25-én Sárvár érdemelte ki a Richter Egészségváros címet. A rossz időjárás ellenére szép összeget tudtunk
Szombaton irány a Várkerület - Szűrjünk Rudolf Péterrel az új sárvári szakrendelőért
Szombaton érdemes kilátogatni a Várkerületbe, most egyetlen nap alatt teljes körű egészségügyi kivizsgáláson vehetünk részt, mindezt teljesen ingyen és szórakoztató
Erőss Zsoltékat eltűntnek nyilvánították
Kollár Lajos, a Kancsendzönga-expedíció vezetője továbbra sem tud kapcsolatot teremteni a csúcshódítás után eltűnt magyar hegymászókkal, Erőss Zsolttal és Kiss
Víz alatti festménykiállítás a Sárvárfürdőn
Az ország első víz alatti festmény-kiállítását rendezték pünkösd hétfőn a sárvári gyógyfürdő egyik szabadtéri medencéjében. A vízhatlan keretben lévő képeket
Természet(esen) két keréken! - Sárvári kezdeményezés a környezetvédelem és sport jegyében
A Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület idén már két kerékpártúrát szervezett. A túrák céljáról, a legutóbbi kirándulásról és az egyesület
Víz alatti kiállítást nézhetnek meg a fürdőzők Sárváron
Az országban először rendeznek víz alatti kiállítást, amelyet pünkösd hétfőn a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő látogatói úgy tekinthetnek meg, hogy
Boszorkánynak hitték 9 éves lányukat svéd szülők
Boszorkánynak hitte 9 éves lányát két szülő Svédországban és veréssel meg egyéb kínzással megpróbálta kiűzni belőle a gonoszt.
Biztató turisztikai főszezon kezdet Sárváron
A Nádasdy-vártól a Gyógyfürdőig lévő útszakaszon hét intenzív turisztikai fejlesztés folyik városunkban.
Mégis egymásba habarodott Tóth Gabi és Markó Robi
Többen is megjósolták előre, hogy ebből kapcsolat lesz.
Kijelölték a Nemzetközi Űrállomás új legénységét
A Moszkva környéki Csillagvárosban szerdán kijelölték a Nemzetközi Űrállomásra május végén induló új legénységet.
Szlovénia visszavár, irány a Saturnus!
Rövid riport Juhász Csaba Rallyversenyzővel, a Szlovéniai Saturnus Rallye előtt.
Szenzáció! Megszólalt a szegedi Mr.Forrónaci! Nálunk először!
Csányi Gábort két tizenéves gimnazista \"pakolta fel\" a közösségi oldalra. Nem az ő döntése volt.
Emberöléssel vádolják egy orosz rulett 'győztesét'
Emberöléssel vádolnak egy férfit Svédországban, mert forgótáras pisztollyal úgynevezett orosz rulettet játszott egy nővel, aki vesztett: agyonlőtte magát.
Íme, a világ legszexisebb nője, 99 szexbombát beelőzve
Idén Mila Kunist találták méltónak a címre.
Hamisítatlan rock buli a Harley-Davidson Open Road Fest-en
Magyar rockcsillagok és külföldi legendák lépnek fel Alsóörsön június 5. és 9. között
Medveczky Ilona megnyerte a pert az RTL ellen
A díva szerint műbalhéval akarták ellehetetleníteni.
Legújabb hírek
Versenyképes lesz a dunai tömegközlekedés?
Legfeljebb szárnyashajóval vernék meg gyorsaságban a metrót a dunai hajósok, de kényelemben a régi vízibuszok felülmúlják a zsúfolt metrókocsikat.
Tovább olvasás, hozzászólásTöbbet kell fizetni a repülőjegyekért, ha az unión kívülre akarunk utazni
Jelentősen visszaesett azokon a repülési útvonalakon a forgalom, amelyeken eddig a Malév repült, illetve a kétoldalú légügyi egyezmények értelmében itteni szolgáltatóként csak az egykori légitársaság repülhetett.
Tovább olvasás, hozzászólásA harmadik negyedévben indulnak el a gyorshajó-járatok a Dunán
A korábbi hírek ellenére nem júniusban indul a menetrend szerinti vízibusz-közlekedés a Duna fővárosi szakaszán.
Tovább olvasás, hozzászólásNosztalgiajáratot indít a BKK
Idén tavasztól őszig kabrióbusszal utazhat, aki Zugligetbe vagy Hűvösvölgybe tart.
Tovább olvasás, hozzászólásÚj diszkont légitársaságot alapít a Lufthansa
Új diszkont légitársaság beindítását tervezi a Lufthansa - közölte a német légitársaság egy lapértesülésre reagálva.
Tovább olvasás, hozzászólásÍgy változik május elsején a közlekedés
A május 1-jei ünnep miatt április 30. (hétfő) szabadnap lesz. Helyette április 21-én, szombaton lesz munkanap. Ennek megfelelően változásokra kell számítani a fővárosi közlekedésben és a parkolásban is.
Tovább olvasás, hozzászólásVonat- és buszjáratok szűnnek meg vasárnaptól
Mintegy négyszáz vonat- és harminc menetrend szerinti helyközi autóbuszjárat szűnik meg vasárnaptól a közösségi közlekedésben.
Tovább olvasás, hozzászólásIndul a Hévíz-Balaton Airport (lánykori nevén Sármellék) szezonja
A korábbi éveknél hosszabb szezonban, nagyobb kapacitású gépekkel, gyakoribb charterjáratokat indít a Lufthansa a jövő hét végétől a sármelléki repülőtérre.
Tovább olvasás, hozzászólásOneworld tag lett az Air Berlin
Teljes jogú tagjává vált a oneworld légiszövetségnek az Air Berlin.
Tovább olvasás, hozzászólásMegállapodott a budapesti reptérrel a Ryanair
A Ryanair megállapodásra jutott a budapesti repülőtéri rendőrséggel a személyzet biztonsági határellenőrzésének új módjáról, így a légitársaság nem töröl újabb budapesti járatokat.
Tovább olvasás, hozzászólásA Ryanair nem kapott felszállási engedélyt és járatokat törölt, a rendőrség válaszolt
A magyar rendőrség az uniós gyakorlat és szabályok szerint végzi feladatait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.
Tovább olvasás, hozzászólásMegszorítás a MÁV-nál - vonatritkítás lesz áprilistól
Egyes sajtóhírek szerint jelentős változások lehetnek a vasúton. Az ecoline.hu értesülése szerint tavasztól kevesebb személyszállító vonat közlekedik majd.
Tovább olvasás, hozzászólásEgerben 110 buszjárat szűnik meg
A tavalyinál nyolcvan millió forinttal kevesebből üzemeltethető menetrend lép életbe március 4-én Egerben – mondta el sajtótájékoztatón Rázsi Botond alpolgármester.
Tovább olvasás, hozzászólásMár repül a Ryanair Budapestről
Megkezdte budapesti üzemelését a Ryanair. Az első Liszt Ferenc repülőtérre érkező járat fogadását követően, az ajándék tortának felszelésével ünnepélyesen is megnyitotta új budapesti bázisát az ír fapados légitársaság.
Tovább olvasás, hozzászólásTöbb tízezer utast érint az ausztrál döntés
Az ausztrál nemzeti légitársaság szombaton jelentette be drasztikus döntését, miszerint kizárja a munkavégzésből a szakszervezeti tagokat és határozatlan időre törli minden járatát.
Tovább olvasás, hozzászólásEgy utas miatt landolt Budapesten
Rosszul lett egy utas az EasyJet légitársaság Törökországból az angliai Bristolba tartó járatán, emiatt a gép megszakította útját és Budapesten landolt vasárnap délután.
Tovább olvasás, hozzászólásMegmaradó utazási kedvezmények
Megmarad az öregségi nyugdíjasok, a diákok és a 6 éven aluli gyerekek utazási kedvezménye - nyilatkozott a Hír Televíziónak Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.
Tovább olvasás, hozzászólás












































































