Hírek
2016. Március 01. 07:43, kedd |
Belföld
Forrás: mti
A közoktatás állapotáról tart vitát az Orszázgyűlés
Az Országgyűlés ma a közoktatás állapotáról tart összesen mintegy nyolcórás politikai vitanapot az MSZP kezdeményezésére.
A képviselők emellett a posta és a jegybank adatszolgáltatási gyakorlatán is szigoríthatnak, továbbá egy év haladékot adhatnak a cégeknek és civil szerveteknek az új polgári törvénykönyv (Ptk.) egyes rendelkezéseinek alkalmazásához.
A Ház reggel 9 órakor a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok ünnepnapjáról emlékezik meg. A napirend előtti felszólalásokat követően elsőként megtárgyalják, majd el is fogadhatják az MNB-törvény módosítását, amely emelné a jegybanki vezetők fizetését, valamint szabályozná a jegybank által tulajdonolt gazdasági társaságok és a nemzeti bank által létrehozott alapítványok által kezelt adatok megismerését.
A Ház dönthet a postatörvény módosításáról, amely a társaság egyetemes szolgáltatásain kívüli adatokra vonatkozóan korlátozná a nyilvánosságot.
Szavazás várható arról a fideszes indítványról is, amely a korlátolt felelősségű társaságoknak (kft.) egy évvel meghosszabbítaná a 3 millió forintos törzstőke megteremtésére vonatkozó 2016. március 15-ei határidőt, emellett 53 ezer civil szervezetnek, vagyis a Magyarországon bejegyzett szervezetek 65 százalékának is egy év haladékot adna a szükséges változtatások meghozatalára.
Elfogadhatják továbbá a kormány azon előterjesztését is, amely az olimpiai pályázat támogatásához kötődő adókedvezményt vezetne be.
A határozathozatalok után a közoktatás állapotáról tartanak politikai vitanapot az MSZP kezdeményezésére. A két másik ellenzéki frakció által is támogatott indítvány szerint a vita célja, hogy megvizsgálják "a pedagógusok által is felvetett és a társadalom széles rétegeiben visszhangra talált problémákat", így például a gyermekek előmeneteli lehetőségeit, a pedagógusok munkakörülményeit, a tanszabadság kérdését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
