Hírek
2013. December 13. 05:00, péntek |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A neten barátkozik a millenniumi generáció
Szabadidejük nagy részét passzív szórakozással töltik, mégis nemzetközileg a millenniumi generáció 70 százaléka, idehaza pedig 62%-a boldognak vallja magát. Kellemes élményeiket, sikereiket és kudarcaikat is online felületeken osztják meg egymással a fiatalok, mégis úgy gondolják, több esélyük van a jólétre, mint szüleiknek volt. Mindezek mellett a fiatal korosztály nyitottabb, haladóbb gondolkozású lett, éppen ennek a technikai fejlődésnek köszönhetően – derül ki a VIVA TV által közreadott, a Viacom által a világon 30 országban, 18 ezer résztvevővel készített felméréséből.
Nem csak barátkozásra, érdekes módon a stressz levezetésére is használják az internetet a 15-24 évesek, ha sérelmek érik őket, a magyar fiatalok elsősorban a zenét hallgatnak, a legnépszerűbb problémakezelési megoldások között azonban ott van a barátokkal való online csevegés és az alvás is. Keleten ezzel szemben inkább shoppingolással, Brazíliában és Mexikóban videojátékokkal, Franciaországban és Nagy-Britanniában pedig főleg gyors ételekkel oldják az őket ért stresszt a tizen,- és huszonévesek.
A magyar fiatalok 55%-a úgy gondolja, az internet pozitív befolyással van a világnézetére, így itt keresik boldogulásukat és emberi kapcsolataik is ezen a platformon alakulnak ki. A boldogság eléréséhez a legjobb motivációt a barátok jelentik. 2006 óta azonban egyre kevesebb olyan fiatal van, aki elmondhatja magáról, hogy igazán közeli barátai vannak, a ismerősök száma és jelentősen csökkent. Magyarországon még zárkózottabbak a millenniumi generáció tagjai, mindössze 3-4 barátjuk van és 8 társukat tarják havernak.
Összességében azonban mégis több emberrel tudják tartani a fiatalok a kapcsolatot, hiszen az internetnek köszönhetően még a messze élő barátok is könnyedén elérhetők lettek. Nemzetközi szinten 2006-tól 2012-ig 14-ről átlagosan 40-re nőtt azoknak a száma, akiknek olyan ismerőseik vannak, akikkel még a valóságban soha nem találkoztak, csupán a világhálón. A magyarok ehhez a trendhez alkalmazkodnak, annak ellenére is, hogy csupán átlagosan 19 „online baráttal” rendelkeznek. Ők azonban ragaszkodóbbak, mint külföldi társaik. Így időt álló kapcsolatokat ápolnak a neten.
Az online beszélgetések terén a 15-24 éves korosztály a legaktívabb, ők átlagosan 20 beszélgetést bonyolítanak le naponta 3 különböző csatornán keresztül. A hazai fiatalok ebben azonban erősen elmaradnak a világátlagtól, mivel kevesebb profillal és csak fele annyi csevegést indítanak naponta.
A világ mára a fiataloknak jócskán kinyílt, a rutinszerűen internetező generáció több lehetőséget lát az életében, azonban a legtöbben a folytatást a letelepedést külföldön képzelik el, így elvágyódnak Magyarországról. Elmondásuk szerint ugyanis a magyar 15-24 évesek 69 százaléka gondolja úgy, hogy életkörülményei jobbak lennének, ha bárhol máshol élnének a nagyvilágban. Ezzel szemben globálisan mindössze a fiatalok 40 százaléka gondolkodik így.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára
2024. Május 15. 07:53, szerda | Életmód
Bemutatták G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyvét
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.