Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2021. Január 01. 12:30, péntek | Belföld
Forrás: mti

Áder: legyünk hálásak 2021-ben!

Áder: legyünk hálásak 2021-ben!

A hagyományos újévi fogadkozások helyett most tegyünk egyetlen komoly elhatározást: azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk az életekért, amiket megmenthettünk és az egymást segítő megható pillanatokért

- mondta Áder János köztársasági elnök újévi köszöntő beszédében. Az államfő hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt ez az évforduló nem olyan, mint a többi.

"Hagyományainkhoz képest más volt a húsvétunk, az adventünk, a karácsonyunk, és most más a szilveszterünk" - jelezte, majd felidézte, "tavaly ilyenkor még önfeledten kívánhattunk boldog új évet egymásnak", majd alig telt el néhány hét, és az újévi bizakodást félelem és bizonytalanság váltotta fel.

Kiemelte, "ma már alig van közöttünk, akit ne érintett volna közelről a járvány".

"Mindannyian vágyunk vissza vírus nélküli életünkbe, amelynek adományait, lehetőségeit, szabadságát korábban oly természetesnek vettük" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Hangsúlyozta, "szeretnénk feloldani a korlátokat, szeretnénk már visszakapni azt az életet, amelyben kevesebb a fájdalmas lemondás".

Áder János aláhúzta, "kórházainkban ezekben a pillanatokban is heroikus küzdelem zajlik": orvosok, ápolók, asszisztensek, mentősök hoznak életmentő döntéseket most is, az új év első óráiban.

"Meghálálhatjuk ezt valaha is nekik? Meghálálható-e a végeláthatatlan műszak?" - tette fel a kérdést.

Az államfő mindenkitől azt kérte, legyen hálás az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók hősies munkájáért, mert ők egyetlen percre sem adták fel.

"Legyünk hálásak a tudósoknak, mert kutatásaik segítenek egyre jobban kiismerni a nemrég még ismeretlen ellenséget és biztonságos védőoltáson, hatékony terápián dolgoznak!" - mondta.

Szólt arról is, hálásnak kell lenni a tanároknak, nevelőknek, mert újra és újra alkalmazkodtak, és a megváltozott körülmények között is szívvel-lélekkel folytatták munkájukat.



"Legyünk hálásak a földeken és a gyárakban dolgozóknak, az eladóknak, a szállítóknak, a rend őrzőinek, mert miattuk működött és működik az ország" - jelentette ki Áder János.

A köztársasági elnök azt mondta, "legyünk hálásak jó szóval, köszönettel, fegyelmezettséggel, a másikra való odafigyeléssel, az igazság elfogadásával, a szabályok betartásával, a saját igényeink és érdekeink háttérbe szorításával".

"Legyen most kevesebb a kérdés és több az elfogadás, kevesebb a kétely és több a bizalom!" - kérte.

Az államfő beszéde végén Pál apostolt idézve azt mondta, "becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, éljetek egymással békességben, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez, törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenért adjatok hálát".

"Ehhez kívánok mindannyiuknak erőt, még türelmet, testi-lelki gyógyulást és egészséget az új esztendőre!" - zárta beszédét Áder János.

A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

Címkék: áder jános, újév

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.