Városlista
2023. október 2, hétfő - Petra

Hírek

2012. Január 29. 14:19, vasárnap | Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI

Autótolvaj bandát lepleztek le

Autótolvaj bandát lepleztek le

Francia márkájú autók ellopására, eladására szakosodott bandát leplezett le a rendőrség, az eljárásnak köszönhetően előkerült több, korábban ellopott gépjármű is, amelyeket bontásra szántak.

Közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján vasárnap.

Az ügyben három férfit vettek őrizetbe, egyúttal kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat. Még pénteken hajnalban egy értékes francia autót próbált ellopni két férfi, de a fővárosi nyomozók alig pár óra leforgása alatt két kerülettel távolabb elfogták őket egy töltőállomáson. A két férfi ellen lopás miatt indult eljárás, azonban a Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói adatgyűjtésbe kezdtek, és ennek, illetve a már jó ideje folytatott akciósorozat eredményeinek köszönhetően gyanússá vált egy harmadik férfi is. Kiderült: a férfi jóval áron alul vette át a lopott autókat, majd több halásztelki telephelyen alkatrészekre bontva értékesítette azokat.

A gépkocsik összértéke meghaladta a 14 millió forintot, és az azonosítást követően kiderült, hogy mind az elmúlt időszakban tűnt el a főváros több pontjáról. A három férfi lakóhelyén tartott házkutatások során több, a lopáshoz szükséges technikai eszközt találtak a nyomozók. Az egyik férfinál pedig kábítószergyanús anyagokat, míg a harmadik személynél a rendőrök lőszernek látszó tárgyakat is lefoglaltak, amelyeket szakértők vizsgálnak.

A két férfi ellen, akik több gépjármű ellopásával és értékesítésével is gyanúsíthatóak, jelentős értékre elkövetett lopás bűntett, míg a harmadik személlyel szemben üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett orgazdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, őrizetbe vételük mellett.

Címkék: autó, banda, tolvaj

Ezek érdekelhetnek még

2023. Szeptember 30. 08:49, szombat | Kék hírek

Ittasan, forgalommal szemben hajtott egy 19 éves fiatal a 8-ason

Bejelentés érkezett a rendőrségre szeptember 29-én 22 óra 10 perckor, hogy a 8-as számú főúton Veszprém külterületén egy sötét színű gépjármű a forgalommal szemben halad.

2023. Szeptember 27. 06:00, szerda | Kék hírek

Rendőrökre lőttek rá Mórahalom közelében

Rálőttek egy szerb-magyar közös járőrcsoportra a határ vajdasági oldaláról Mórahalom közelében; senki sem sérült meg - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján.

2023. Szeptember 26. 12:02, kedd | Kék hírek

ORFK: a rendőrség nevében küldenek SMS-t csalók

A rendőrség nevével visszaélve küldenek adathalász SMS-t csalók - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden közleményben.

2023. Szeptember 25. 15:46, hétfő | Kék hírek

Mentősökre támadt egy ittas férfi, vádat emeltek ellene

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan az őt ellátó mentősökre támad.