Hírek
2011. Július 06. 07:41, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress
Tanulj telefonon, tableten és okostévén!
A dél-koreai oktatási reform keretében a tervek szerint az általános iskolás diákok 2014-től, a középiskolások pedig egy évvel később tanulhatnak majd digitális, elektronikus tankönyvekből.
A felmérések szerint a Koreai Köztársaság oktatási rendszere az egyik legjobb a világon. Ehhez persze hozzájárul a kitűnő technológia is, melyet most tovább kívánnak fejleszteni – írja a hwsw.hu.
A változtatásokhoz nem kell új könyveket írni. A megoldás a digitalizáció: ezek után a diákok már IPTV-n, okostelefonon, és tableten olvashatnak. Olyan fejlesztések válnak így elérhetővé, melyekről eddig álmodni sem mertünk: a „könyvben” lehet majd váltogatni az oktatási módszert, de még a feladatok nehézségének beállítása sem lehetetlen.
A koreai oktatási minisztérium 2013-tól fokozatosan szeretné növelni az úgynevezett online osztályok számát is. Ez azoknak a gyerekeknek nyújthat nagy segítséget, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak bejárni az iskolába. Be akarják vezetni továbbá a „University-Level Programot” is, melynek lényege, hogy az iskolások egyetemi szintű órákat vehessenek, és iskola után IPTV-n keresztül nyelvet tanulhassanak.
Egy ilyen változtatásnál nagy hangsúlyt kell fektetni a tanárok képzésére is, így a jövő évtől folyamatosan képeznék át a tanárokat, így a váltásra már az összes tanár felkészülhet az „okos oktatásra”.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
