Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2016. Május 29. 08:22, vasárnap | Belföld
Forrás: mti

Több gyermek születik, kisebb arányban fogyunk

Több gyermek születik, kisebb arányban fogyunk

Az év első három hónapjában 1,2 százalékkal több gyermek született, és 15 százalékkal kevesebben haltak meg, mint 2015 januárja és márciusa között, így mérséklődött a természetes fogyás.

- közölte a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel. A gyorstájékoztató szerint az év első három hónapjában 22 405 gyermek jött világra, ami 263-mal, 1,2 százalékkal múlta felül a 2015. január-márciusi értéket. Az emelkedés elsősorban annak köszönhető, hogy 2016 szökőév, így egy nappal hosszabb időszak eseményeit kell figyelembe venni. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám 16-tal haladja meg az előző év megegyező időszakának értékét - írták.

Az elhunytak száma 32 798 volt, ami az előző évi kiugróan magas bázishoz képest 15 százalékkal, vagyis 5 880-nal esett vissza. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának csökkenése valamivel nagyobb, 16 százalék volt.

A születések számszerű emelkedése és a halálozások visszaesése következtében a természetes fogyás 2016 első negyedévében 10 393-re mérséklődött, ami 37 százalékos csökkenést jelent - közölték.

Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 2,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt az előző évinél, így a természetes fogyás mutatója 2,5 ezrelékponttal 4,3 ezrelékre csökkent. Az év első negyedévében ezer élveszületésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos mérséklődés az előző év január-márciusához képest.

A 2016 első három hónapjában anyakönyvezett 6312 házasság 27 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának növekedése ebben az időszakban kisebb, 25 százalék volt. Januárban 13, február-márciusban kiugróan, átlagosan 30 százalékkal több házasságot regisztráltak, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötési arányszám 2,6 ezrelékes értéke 0,6 ezrelékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során