Hírek
2017. Március 10. 08:24, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Több mint 300 háziorvosi és fogorvosi praxis betöltésére lehet pályázni
A háziorvosoknak és fogorvosoknak kiírt, megnövelt keretösszegű letelepedési pályázat célja, hogy betöltsék a több mint egy éve üres 160 háziorvosi és 170 fogorvosi praxist
- mondta Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap főosztályvezető-helyettese az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
A főosztályvezető-helyettes elmondta: letelepedési támogatást azok a háziorvosok és fogorvosok kaphatnak, akik vállalják, hogy betöltenek olyan praxist, amely több mint egy éve üresen áll. Mint mondta, a fogorvosok ettől az évtől kapcsolódhatnak be a pályázatba, és idén megnövelték a támogatás összegét, amely 12 és 20 millió forint között változik.
Ezt a vissza nem térítendő pénzt az az orvos kaphatja meg, aki vállalja, hogy legalább hat évig biztosítja az ellátást az eddig betöltetlen praxisban - tette hozzá. Jelezte: a támogatást az orvos szabadon felhasználhatja, vásárolhat belőle autót, lakást, de korábbi diákhitelét is visszafizetheti.
A főosztályvezető hangsúlyozta: a pénz a praxis működtetésének megkezdéséhez nyújt jelentős segítséget.
Mint mondta, jelenleg 350 háziorvosi és 260 fogorvosi praxis betöltetlen, de ezek egy része még nem üres egy éve, illetve vannak közöttük túl kicsi praxisok is.
A pályázati rendszer bevezetése óta 90-en nyertek el letelepedésre, 108-an pedig praxisvásárlásra támogatást - ismertette a főosztályvezető-helyettes.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:16, kedd | Belföld
Újabb két Airbus H225M helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából
2024. Május 14. 08:13, kedd | Belföld
Köznevelési főosztályvezető: 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.