Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2020. Március 26. 06:57, csütörtök | Külföld
Forrás: Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:

Tömegesen jelentkeznek az önkéntesek Franciaországban

Tömegesen jelentkeznek az önkéntesek Franciaországban

Franciaországban a szerda esti összesítés szerint 1331-ra emelkedett a Covid-19 fertőzésben meghaltak száma.

Emmanuel Macron francia elnök jelentős beruházási programot ígért a közegészségügynek, illetve fizetésemelést az ezen szektorban dolgozóknak a koronavírus-járvány miatt leginkább leterhelt kelet-franciaországi Mulhouse kórháza közelében szerdán megnyílt katonai tábori kórházban tett látogatásán.

Az államfő a francia televíziókban közvetített beszédében bejelentette, hogy a járvány idejére minden egészségügyi dolgozó megemelt túlórapénzt és jutalmat kap. Köszönetet mondott a 40 ezer egészségügyi tartalékosnak, és annak a 100 ezer önkéntesnek, akik egy nap alatt jelentkeztek a kórházak toborzó akcióira.

A köztársasági elnök hosszan megemlékezett az egészségügyi dolgozókról, akik több mint egy éve - függetlenül a koronavírus-járvány terjedésétől - tiltakoznak a közegészségügy alulfinanszírozottsága ellen.

A tüntetési hullám tavaly márciusban kezdődött egy ápolókkal szembeni erőszakcselekmény következményeként, majd a 650 franciaországi sürgősségi osztály mintegy felénél folyamatosak voltak a tiltakozások, a sztrájkok a munkaerőhiány és a romló munkakörülmények miatt. Macron a 2017-es megválasztása óta négy sürgősségi csomagot indított, de eddig nem sikerült a kormányzatnak a francia egészségügyben évtizedek óta ismert problémákat leküzdenie.

Az elmúlt napokban a francia hírcsatornákon megszólaló egészségügyi dolgozók és orvosok többsége a védőfelszerelések hiányára és a munkaerőhiányra panaszkodott.

Martin Hirsch, a 39 párizsi közkórház igazgatója a France Info hírrádióban szerdán sürgős segítséget kért egészségügyi dolgozók toborzására, illetve a fertőzött vagy kifáradt ápolók pótlására, valamint az "emberfeletti teljesítményük" elismerésére.

A francia köztársasági elnök megígérte: a közegészségügy "alapvető és tartós válaszra" számíthat a járvány után. Megemlítette azt is, hogy a megfertőződött egészségügyi dolgozók közül eddig öt orvos vesztette életét, és további hétszázan vannak súlyos állapotban.

Macron azt is bejelentette, hogy Résilience (Ellenállás) néven elindul az a művelet, amelynek keretében a hadsereget is mozgósítják a lakosság ellátására a járvány idején.



A terrorellenes Sentinelle (Őrszem) művelethez hasonló, de attól teljesen független hadművelet "teljes egészében a lakosság támogatásával foglalkozik, valamint a közszolgáltatásokat biztosító szerveket segíti a járvánnyal szemben az anyaországban és a tengerentúli területeken" - mondta.

A Mistral helikopter-hordozó hadihajó azonnal elindul az Indiai-óceán déli vizeire, április elejétől pedig a Dixmude helikopter-hordozó az Antilláknál fog szolgálatot teljesíteni Franciaország tengerentúli megyéinek ellátásában.

"Az egység és a bátorság segíthet minket győzelemre, még csak az elején vagyunk, de kitartunk" - fogalmazott Emmanuel Macron, többször hangoztatva, hogy Franciaország "háborúban áll" a koronavírussal szemben.

A szerda esti összesítés szerint 1331-ra emelkedett a Covid-19 fertőzésben meghaltak száma, ami 231-gyel több, mint kedd este. A növekedés szinte azonos, mint az előző 24 órában, s Spanyolország és Olaszország után a harmadik legjelentősebb egy nap alatt a világon.

A 25 233 regisztrált beteg közül 11 539-en vannak kórházban, közülük 2827-en intenzív osztályokon, 311-gyel többen, mint az előző nap. A kórházban ápoltak harmada 60 év alatti, jelentős többségük (59 százalék) 60 és 80 év közötti, s az elhunytak 86 százaléka 70 év feletti volt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése